Keresés


Toplista

Toplista
  • betöltés...

Magántanár kereső

Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!

Fogalmazás Hitlerről

1519
Kellene egy fogalmazás Adolf Hitlerről töriből.
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
Hitler, adolf, Tori, fogalmazás
0
Általános iskola / Történelem

Válaszok

1
Adolf Hitler Németország legbefolyásosabb embere volt az 1930-as és 40-es évek első felében. A 20.századi történelem meghatározó alakja. 1889. április 20-án született egy osztrák kisvárosban. Már gyerekkorában is érdekelte a történelem, éppen ezért a kedvenc tantárgya a földrajz és történelem volt. Általános iskolában kiemelkedett tanulmányaival a többiek közül, ám miután apja reáliskolába iratta bukott diák vált belőle. Apja halála után a továbbra is gyenge eredményei miatt akkori iskolájából eltanácsolták, és egy újabb középiskolába került. 1907-ben jelentkezett a bécsi Festőművészeti Akadémiára, azonban vizsgája sikertelen volt. Hogy megtudjon élni képeslapokat kezdett festeni, ebből 3 évig tudta fenntartani magát, miközben egy férfiszálláson, egy kis szobában szállt meg.
Hitler világnézete Bécsben kezdett el véglegesen kialakulni, ahol az úgynevezett alldeutsch mozgalom kerítette hatalma alá a fiatal fiút. A mozgalom célja Ausztria-Magyarország felbomlasztása volt és a kis német népek egy nagynémet birodalomban történő egyesítése. A leendő birodalomból ki akarták szorítani a zsidóságot, de emellett a szláv és a magyar népet, valamint a katolicizmust is. A szociáldemokrácia esküdt ellenségeinek tartották magukat, annak zsidó vezetői miatt. Felfogásukban az antiszemitizmus átalakult zsidógyűlöletté miszerint ,,a zsidó biológiailag zsidó, zsidó létét csak a létével együtt lehet megszüntetni".
Az 1923-ban lévő sörpuccsban megpróbálta átvenni a hatalmat, de ez kudarcba fulladt. Ennek következményeképp 1924-ben Hitlert öt év börtönbüntetésre ítélték. Itt írta meg híres könyvét a Mein Kampf címmel, amiben részletesebben beszámol a világnézetéről és ezzel együtt a fajelméletet és az abból következő antiszemitizmust is bővebben kifejti, ugyanakkor hangoztatta benne kommunistaellenességét is. Szabadulása után ezekre az ideológiai alapokra építette újjá a pártját; a Nemzetszocialista Német Munkáspártot. Hitler úgy vélte az emberi fajból legértékesebb a német faj, ami vezetésre termett. Már az első világháborút és annak követezményeit is tüzetesen figyelemmel kísérte a háttérből, a versailles-i békeszerződést igazságtalannak tartotta. Ebből kifolyólag a békeszerződés igazságtalanságainak támadásával, valamint a már ismert zsidóellenességével demagógikusan igyekezett hatalmat szerezni, de csak az 1929-es-33-as gazdasági világválság során sikerült hatalomra jutnia. A munkanélküliség megszüntetését ígérte és a nagytőke hatalmának korlátozását ígérte. A gazdasági válság éveiben a párt egyre több sikert ért el. Hitler nagyon tehetséges szónok volt, szónoklataival megbabonázta az embereket. 1933-tól megválasztották Németország kancellárjának. 1934-ben a Führer elnevezést adta magának, ezzel ő lett a diktátor Németországban amit akkortól már Harmadik Birodalomnak neveztek. Hitler a parlamenttel megszavaztatta a felhatalmazási törvényt is, miszerint felhatalmázták, hogy a parlament hozzájárulása nélkül kormányozza az országot. A Getspóra és az SS-re- amit a náci párt embereiből válogattak össze-támaszkodva Hitler megszabadult az összes politikai ellenfelétől, így hát senki sem állíthatta meg őt. A náci párt hatalomra jutásának már első évében létrehozták az első koncentrációs táborokat, amik azt a célt szolgálták, hogy elzárják majd később megsemmisítsék azokat a népeket, akik Hitler szerint veszélyesek voltak a társadalomra, elsősorban a zsidók és a kommunisták. A nácik céljaiknak eléréséhez gyors és nagyarányú fegyverkezésbe kezdtek, bevezették az általános hadkötelezettséget.
1939. szeptember 1-jén Lengyelország megtámadásával megkezdődött a második világháború. 1940-ben Hitler megtámadta Norvégiát és Dániát, melyek végül megadták magukat. Hitler nyugati hadjáratába tartozott Franciaország megtámadása is, minek eredményeképp a német erők elfoglalták Párizst. Franciaországot Hitler kettészakította, az északi rész német megszállás alá került, míg a déli részen bábállam létesült. 1942-ben fokozatosan elkezdődött az addig óriási erejű és sikerű birodalom, Hitler birodalmának bukása, sorra vesztették el a háborúkat egymás után. 1944-ben a Führer ellentámadást indított az Ardennekben, ez volt az utolsó offenzívája, azonban a német hadsereg ezt is elbukta a hadsereget sújtó üzemeanyaghiány miatt. 1945 elejére már világossá vált, hogy a háborúban Németország csak veszíteni fog, azonban Hitler hallani sem akart a fegyverletételről és kötelezte a hadseregét, hogy a végsőkig harcoljanak. Amikor a Führer már látta, hogy végképp nincs remény miután 1945 áprilisában a szovjet hadsereg bekerítette Németországot, Hitler 1945. április 30-án öngyilkosságot követett el. Hitler tehát a birodalmával; a Harmadik Birodalommal együtt életét vesztette.

(Hitler borzalmas dolgokat követett el, szerintem ő a történelem egyik legkegyetlenebb alakja, de végülis mindent az országa érdekében tett, a német népért. De ha jobban és igazságosabban irányította volna az országot, és nem gondol egyes dolgokat máshogy pl. fajelmélet, akkor talán a második világháború se tört volna ki, és akkor nem kellett volna annyi szörnyű dolgot átélnie az emberiségnek. Okos és művelt ember volt, de sok döntését és tettét mégis igazságtalannak érzem például a fajelmélet és, hogy a német népet kiemelkedőnek tartotta mindközül.)

Az utolsó pár sor Hitlerről csak az én véleményem, azt nem muszáj leírnod, vagy ha leírod átalakíthatod a saját szavaidra. Remélem tudtam segíteni. Bocsi, ha szóismétlés van benne, de volt amikor nem találtam más szavakat. Ami nem lényeges a fogalmazásodba azt zárd ki, de remélem a legtöbb dolog amit leírtam a segítségedre vállik majd. :)
1