Egy kis segítséget remélem adtam ezzel. Verselemzésre források vannak az interneten, innentől igazából inkább csak az adott versre jellemző tulajdonságokat kell még beleírni az elemzésbe.

Pl: Csokonai versének utolsó versszakában a költő már a halál gondolatával játszik: „Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy.” Ezeket természeti képekkel teszi még erőteljesebbé: „a nap éjre dűlt”, "A mező kisűlt" amelyek a vers korábbi részében is feltűntek, tájképet alkotnak.

Ezek természeti képek, hatások amelyek a verset még érzékletesebbé tehetik.

Mindkét versben felfedezni a melankolikus hangulatot, életük egy-egy élményét tárják az
olvasó elé. Míg Tóth Árpád versében egy parányi, röpke önarcképet olvashatunk addig Csokonai-nak a versében egy Lillá-nak becézett lányt ismerhetünk meg. A Meddő órán című versben az írás pótcselekvés. Lassan ír, céltalanul és szürkén. A rövid mondatok szaggatottá teszik a verset.
A két versben közös, hogy érezni a reménytelenséget és a magányt, ami abban a pillanatban
amikor a versek készültek mind a két írót körülölelték. Míg Tóth önmagát jellemezte,
önarcképet adott, addig Csokonai egy harmadik személyről: (szerelméről) Lilláról és a reményről
írt versében. Csokonainak ez az élmény teremtette meg a vers elkeseredett
és fájdalmas hangulatát, mondhatni új irányt adott költészetének, ami az élete további részét végigkísérte. Ezt követően a versei új irányt vettek.
Csokonai a vers elején megszólította a Reményt, szemrehányást tesz neki, azonban párbeszéd nem alakul ki a versben a költő és a Remény között, mivel a megszólított nem válaszol, néma marad. Ez eredményezi azt, hogy csakúgy mint Tóth Árpád verse, ez is egy mélabús monológ marad. Csokonai monológja azonban elevenebb, ezért érezteti az emberrel azt, hogy párbeszéd. Csokonai és Tóth költeménye azonban nem csak az én-re ragasztható rá, hanem magára az életre. Arra, hogy mennyire törékeny és a jót sok esetben mindig valami csalódás követi.