Miklósra a bujdosók nehéz sorsa várt. Bolyongott a nádasban és az erdőben, nyugalmat sehol sem lelt. Éhségét és szomját madártojással csillapította. A mű egyik legszebb része az álomallegória, amelyben a költő hősének elalvása előtti lelkiállapotát a pillangó félénk mozgásával, viselkedésével érzékelteti:
"Majd az édes álom pillangó képében
Elvetődött arra tarka köntösében,
De nem mert szemére szállni még sokáig,
Szinte a pirosló hajnal hasadtáig..."
A nádasban ismerjük meg a Toldi új szereplőjét, a hűséges cselédet, Bencét. Toldi Lörincné küldte élelemmel fia felkeresésére. Három nap után talált rá gazdájára a hűséges szolga. Miklós elmondja neki, hogy ő nem arra született, hogy egész életében számkivetettként éljen, inkább világgá megy. Bence nehéz szívvel fogadta ifjú gazdájának döntését, és megpróbálja róla lebeszélni. Hiszen György úr hamarosan elhagyja a házat, és ő újra visszatérhet régi, kedves otthonába. Miklós öreg szolgájával azt üzeni édesanyjának, hogy bár most rosszul áll a sorsa fiának, de csodálatos tetteket fog ő még végrehajtani, olyanokat, melyekre méltán lesz büszke az édesanyja.