Spártát a Peloponnészoszi félszigetre beözönlő dórok alapították, leigázva az ott élő akhájokat (Kr. e. 11. század). Mivel a hódítók jelentős kisebbségben voltak a meghódítottakkal szemben, s a Kr. e. 7. század során újabb területeket foglaltak el, szinte szükségszerűvé vált a társadalmuk militarizálóadása, katonai jellegűvé válása. A görög viszonylatban "roppant" kiterjedés sajátos demográfiai következményekkel járt.
Katonáskodás, egyenlőség, egyszerűség: ez a spártai társadalmi értékrend hármas alappillére. Az alapelvek megfogalmazójának a hagyomány Lükurgoszt tartja, aki Kr. e. 7. században élhetett.
A spártai államszervezet a katonai jellege ellenére is az arisztokratikus államforma típusába tartozik. Ez azt jelenti, hogy a legtekintélyesebb polgárok csoportja uralkodik. Az általuk választott és részvételükkel működő tanács hozta a törvényeket, töltötte be a hivatalokat és a hadvezérséget. A tanács mellett működött a népgyűlés, amelynek minden szabad polgár tagja volt. A népgyűlés szerepe azonban jobbára a törvények elfogadására szorítkozott. Spárta esetében az állami legfőbb hatalom a 28 tagú geruszia (vének tanácsa) kezében volt, akik megválasztották a két hadvezéri feladatot ellátó királyt.