Ez József Attila egyik leghíresebb verse. Az a bizonyos vers, amely miatt eltanácsolta a szegedi egyetemről (és a tanári pályától) Horger Antal tanár úr. A professzor azért háborodott fel, mert a vers alapján erkölcstelennek, nihilistának tartotta a költő életszemléletét. Az utókor azt mondhatja, Horger Antal korlátoltságáért hibáztatható, de emberileg meg lehet érteni. Konzervatív ember volt, és József Attilát nem értette meg. Viszont József Attilát egy csapásra költővé tette ez a vers, hiszen több helyen is megjelent, cikkeket írtak róla, és jó kritikákat kapott (pl. a Nyugat Bécsben élő kritikusa, Ignotus Pál gyönyörűnek nevezte).
Ebben a versben éppen az a pláne, hogy nem arról szól, amiről szól. Egy vers nem azonos a szavak elsődleges jelentésével (főleg a XX. században nem). Az egész átvitt értelmű. Nem egy gyilkos verse. És nemcsak lázadás jelenik meg benne, hanem a kétségbeesett menekülés is.
„Harmadnapja nem eszek” – ez szó szerint igaz, József Attila valóban nem evett gyakran napokig. A versben a nyomorúságos élet jelei is megnyilvánulnak. És ha úgy vesszük, József Attila valóban ölt embert; egy embert ölt meg: saját magát.
A versnek kettős tagolása, anaforás szerkezete van (ugyanazzal a szóval kezdődő sorok: „Se istenem, se hazám, se...” stb). Ősi felező ritmusú, tagoló vers (az első tagoló vers a magyar irodalomban az Ómagyar Mária-siralom). Az első két strófa a vesszőnél tagolódik, a második két strófa értelmi tagolású.
Az első hat sorban egy olyan ember leírását adja, akit mindentől megfosztottak, a legalapvetőbb létszükségleti dolgoktól is. Felsorolja az értékeket (érzelmi értékeket, szellemi értékeket, biológiai szükségleti cikkeket), amikkel ő nem rendelkezik. Ez a hiány ugyanakkor egyfajta tagadás is: megtagadja a társadalmat. Nagyon nyomatékos ez a tagadás: 9 tagadószóval fejezi ki az első hat sorban.
A lírai én nem találja a helyét, elhagyatottnak érzi magát, és el van keseredve, nem találja az élet értelmét. És erre lesz egyfajta reakció az a dac, ami a következő hat sorban jelenik meg. Annyira el van keseredve, hogy már mindenre képes. Anarchistaként lázad, igazságot akar szolgáltatni magának. És ha a társadalom megbünteti érte, akkor még a halála után is lázadni fog. Persze ez az igazságszolgáltatás inkább mesei, jelképes, a népköltészetből eredő motívum. Nem reális.
Ez a vers nemcsak József Attila életérzését fejezi ki, hanem az egész háború utáni nemzedékét. Az emberek kilátástalannak érezték a sorsukat. Mégis nagyon személyes jellegű a vers, sok olyan dolog van benne, amit a költő a saját életében megtapasztalt (pl. éhezés).
Lendületes, fiatalos vers, lázadó erő sugárzik belőle. József Attila csak húszéves ekkor. Játékosság, lendület, dac, ellentmondás, provokáció van benne. „Ha kell, embert is ölök” – kifejezetten provokatív hangvételű ez a sor.
A lírai én épp azért veszi semmibe a társadalom törvényeit, mert tudatában van annak, hogy ő tiszta. Innen a cím is: Tiszta szívvel. Ez egy erkölcsi vágyat jelez: azt, hogy igénye van a szépre és a jóra. El is érzékenyül az utolsó versszakban. Pont a tisztaság a hangsúlyos motívum: ő nem azt tartja értéknek, amit a kor társadalma (konvenciókat), hanem az általános emberi értékeket választja. Amit Horger Antalék tartottak értéknek, azt ő valóban elutasította.


(Lehet, hogy hosszú, de a lényeg benne van )