Mediterrán: Az évi középhőmérséklet 10-20 °C, a csapadékmennyiség 500–700 mm, maximuma ősszel van. A csapadék főleg télen hullik le, ilyenkor nyugatias, párás légtömegek érkeznek az óceán felől. Nyáron a passzát szélrendszer leszálló ága a meghatározó, az év többi részében a nyugati szelek uralkodnak. Jellemzői a viszonylag meleg tél és a meleg, száraz, 4-5 hónapos nyár. Természetes növénytakarója a keménylombú erdő, mivel a szárazsághoz más növények nem tudnak alkalmazkodni.

Lombos erdő: A lombhullató erdőktársulásai azokon a területeken alakulnak ki, ahol a csapadék évi mennyisége meghaladja az 500 mm-t. A fák tavasztól őszig elegendő csapadékhoz és fényhez jutnak. Leveleik nagy felületűek, vékony levéllemezűek. Ez a levélszerkezet élénk fotoszintézist tesz lehetővé. A levélhullást a hőmérséklet csökkenése idézi elő, így védekeznek a növények a fagyok károsító hatásai ellen. A tél egyben viszonylagos szárazságot is jelent, mivel a fagyos talajból, a hóból a víz felvétele lehetetlen.

Füves puszta: A szárazföldek belseje felé haladva megszűnik az óceánok jótékony hatása az éghajlatra. A tél egyre hosszabbá és hidegebbé, a nyár pedig szárazabbá és melegebbé válik. Nő az évi közepes hőingás, és csökken a csapadék évi mennyisége is. Az évi 500 mm-nél kevesebb csapadék már nem teszi lehetővé az erdőtársulások kialakulását.

Tajga: Az éghajlatot főként a besugárzás mértéke alakítja. Igen alacsony a hőmérséklet, az évi középhőmérséklet 0 °C és –10 °C közötti. Két évszak alakult ki, a hosszú (5-8 hónapos) tél és rövid nyár, az átmeneti időszakok nagyon rövidek. A csapadék kevés, de a párolgás is kis mértékű, ezért nincs szárazság. Télen jellemzőek az erős szélviharok. A folyók télen befagynak, hóolvadáskor jellemző az árvíz és a mocsarak kialakulása. A növénytakaró tűlevelű erdő, főképp lucfenyő, jegenyefenyő, vörösfenyő és erdei fenyő alkotja. Lombhullató fák is előfordulhatnak: nyír, bükk, tölgy és juhar. A talaj nagyon lassan képződik, jellemzőek a szürke podzolos talajok. Sok helyen a talaj fagyott, így erdők ezen már nem jelennek meg, a gyökerek nem hatolnak mélyre. Jellemző lehet olvadás után a talajkúszás. A fagyott talaj főképp Szibériában jellemző, vastagsága akár 1500 m is lehet.