Toldi

10.

Az öreg csodálta: „Ejnye! hogy a kőben
Fútta úgy meg a szél az átalvetőben!”
Nézte a kést: hová illik a darabja,
Gondolá: jó volna, ha összeragadna.
Hanem Miklós bizony nem esett kétségbe,
Hogy éhen hal, midőn kenyér van kezébe’:
Feltöré a cipót tétovázás nélkül,
S íme egy darab vas hull ki közepébül.

11.

Felvette a vasat lába mellől Bence:
Hát nem vas-darab volt, hanem vasszelence,
Könnyen felnyitotta, nem volt semmi zárja,
Bele nézett, hát csak elállt szeme szája:
Vert arany volt benne, nem kettő, sem három,
Hanem amióta megvan a világon,
(Pedig kenyerének javát már megette)
Annyit sosem látott, azt erősítette.

12.

Hát Miklós nem örült a váratlan kincsen?
Hogy ne örült volna, abból semmi sincsen,
Szörnyűképen örült, ugrált örömében,
A holnapi napot forgatá eszében:
Hogy’ veszen majd fegyvert, szép ruhát magának!
Hogyan veszi fejét a cseh Mikolának!
Hogy’ lesz ez? hogy’ lesz az? - De hányféle hogy-ot,
Hányféle szép dolgot össze nem álmodott!