Új leoninusok

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám, távoli dörgés, a faluban kocsizörgés,
gyűl a vihar serege, még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor,
szél jön, csattan az ég, porban a puszta vidék.
Szép est a szerelemre, jövel kegyesem kebelemre:
sír és fél a világ, jer velem árva virág.
Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!
Hajts a szívemre fejed, künn az eső megered.
Sűrűn csillan a villám, bús szemed isteni csillám.
Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.
Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
a villám, a vihar, boldog az, így aki hal.





Kérdés:: Gyűjtsd össze a festőiség eszközeit, a színeket, fényeket!