Ismerös a Házifeladat de ha van , irodalmi szöveg gyüjteményed abba benne kell lennie és is onnan irtam ki.

Aki esetleg már találkozott ezzel a feladattal és elkészítette, kérem segítsen!
A tankönyvben ez olvasható:
"Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait, s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.
Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:
mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,
balgák: fölfalták Hüperíón Éeliosznak
barmait, és hazatértük napját ő elorozta.
Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből.

Hát aki megmenekült meredek vészből, valamennyi
otthon volt, túl háborun és a vizek veszedelmén;
őt egyedül, hitvesre, hazára hiába sovárgót
tartóztatta Kalüpszó nimfa, az isteni úrnő
barlang öblös ölén, mivel áhította urául.
És hogy az esztendők perdültén jött az az év is,
melyhez az istenek azt szőtték, hogy visszakerüljön
már Ithakába, a küzdelmektől nem menekült meg
még a szerettei közt sem. Az isten mind könyörült már
rajta; Poszeidáón egyedül gyűlölte szünetlen
isteni hős Odüsszeuszt, valameddig csak haza nem tért.

Csakhogy az elment éppen a távoli aithiopokhoz
- kik két részre oszoltan a szélső népe a földnek
s hulló napra tekint egy részük, más a kelőre -,
hogy bárány s bikaáldozatukból kapja a részét.
Ott ült ő, lakomának örülve, s a többiek ekkor
mind az olümposzi Zeusz palotájában gyülekeztek.

S köztük az emberek, istenek apja fogott a beszédbe;
mert gondolt a szivében a gáncstalan Aigiszthoszra,
kit ledöfött Agamemnón sarja, a híres Oresztész;
őrá emlékezve beszélt a haláltalanokhoz:
"Jaj, csak örökkön az isteneket vádolja az ember:
azt mondják, a csapás mind tőlünk jön, de bizony hogy
ostoba vétkeikért szenvednek a végzeten is túl;
lám, Aigiszthosz is Átreidész megkért feleségét
sorsa fölött elvette, s a visszajövőt meg is ölte,
tudta pedig meredek veszedelmét, hisz megüzentük,
Argoszölő Hermészt küldtük ki, a messzirelátót,
hogy le ne döfje a hőst, s feleségét meg sose kérje:
mert hiszen Átreidészt majd megbosszúlja Oresztész,
rögtön, amint fölserdül s vágyik az otthoni földre.
Hermeiász megmondta, de Aigiszthosz nem ügyelt rá,
bár a tanács jó volt; s most mindért lett lakolása."

Így szólt erre az istennő, a bagolyszemü Pallasz:
"Ó, miatyánk, Kronidész, fejedelmek legmagasabbja,
őt nagyonis méltó végzet teritette a földre;
bárcsak más is ekép pusztulna, ki így cselekednék;
csakhogy a bölcs Odüsszeuszért tépi a szívem a bánat,
messze szeretteitől aki búban tűri a sok kínt,
hullámvert szigeten, hol a tenger köldöke fekszik.
Erdővelboritott sziget, istennő a lakója,
lánya a fondorlelkű Atlasznak, ki a tenger
minden mélységét jól ismeri, tartja a roppant
oszlopokat, mik a földet, eget széttartva merednek.
Ennek a lánya nem engedi most a szegényt, a jajongót,
s bűvöli folyton lágy, hízelgőhangu szavakkal,
hogy többé Ithakára ne gondoljon; de Odüsszeusz
otthona fölszaladó füstjét bár, látni akarja
s halni kiván. S a te kedves szíved, Olümposzi, hozzá
még most sem hajlik. Hát nem tett néked Odüsszeusz
argoszi gályáknál kedvedre az áldozatokkal
tágterü Trója alatt? Mért sujtja szivedböl e düh, Zeusz?"

Erre a fellegtorlaszoló Zeusz válaszul így szólt:
"Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén?
Hát tudnám-e feledni az isteni férfit, Odüsszeuszt,
őt, ki legelmésebb odalenn, legtöbbet is áldoz
mindig a tágterü égbe lakó örök isteni népnek?
Csakhogy a föld övezője Poszeidón, az haragossa
szűntelenűl, amiért Polüphémoszt megvakitotta,
isteni küklópszot, kinek ott legtöbb a hatalma
társai közt, s kit a nimfa hozott a világra, Thoósza,
meddő-tengeren-úr Phorküsznak a lánya, egy öblös
barlangban ki Poszeidónnal szerelembevegyült volt.
Akkortól Odüszeuszt föld rendítője Poszeidón
el nem emészti, de távoltartja az otthoni földtől.
Rajta viszont, most itt együtt leljük meg a módját,
hogy juthat haza végre; Poszeidáón a haragját
már tegye félre, hisz egymaga úgysem tud civakodva
minden öröklétű istennel szembeszegülni."