Forrás: Sulinet

Esővíz: Az elpárolgó, felhőt alkotó vízből képződő csapadékban oldódnak a levegő különböző komponensei. A teljesen tiszta - ipari szennyeződést nem tartalmazó -, levegőben képződő esővíz is viszonylag sok oldott szén-dioxidot (illetve az abból keletkező szénsavat) tartalmaz. Ennek következtében a tiszta esővíz pH-ja sem semleges, általában 5,5 - 6,0 körül mozog. A környezetszennyezés következtében a levegőbe kerülő kén-dioxid és nitrogén-oxidok az esővízben kénes savvá, majd kénsavvá, illetve salétromos savvá és salétromsavvá alakulnak. A savasesők pH-ja nemritkán eléri a 4,0-es, illetve a 3,0-as pH-értéket. Az ilyen kémhatású esővíz felgyorsítja a fémtárgyak tönkremenetelét (úgynevezett korrózióját). Sok növényfaj is elpusztul hatásukra, s így megbomlik a természet egyensúlya. A savas eső ingerli a bőrünket, szerepe lehet a különféle allergiás bőrmegbetegedések kialakulásában.

A tengervíz sós és keserű ízű sóoldat. Tisztítás nélkül ivásra, főzésre, mosásra és öntözésre nem használható. Az olyan országokban, ahol az édesvíz kevés, viszont bőven van pénz és energia (pl. Kuvait), drága eljárásokkal nyernek ivásra is alkalmas vizet a tengervízből.
Egy liter (1000 gramm) tengervízben átlagosan 35 gramm só van, vagyis sótartalma 35 ezrelék. A só túlnyomó része (78%-a) konyhasó (NaCl), ezen kívül jelentős a magnézium-klorid (MgCl2 - 11 %) és a keserűsó (MgSO4 - 4,7 %) mennyisége. Kisebb százalékban előfordul még gipsz, kálium-szulfát, kalcium-karbonát és egyéb karbonátok.
A tengervíz sótartalma attól függ, mennyi csapadék, folyóvíz táplálja, és milyen mértékű a párolgás. A sarkvidéken a jég olvadása is csökkenti a sótartalmat.
A tengervíz – sótartalma miatt – csak kb. –2 °C-on fagy meg.
A tengeri élet alapja a vízben lévő oxigéntartalom, amelyet a víz a légkörrel érintkező részén vesz magához. A vízben lekötött levegőben kb. 50 %-kal több az oxigén, mint a légtérben. Az oxigéntelítettséget tovább fokozza a moszatok fotoszintéziséből származó oxigén. A függőleges áramlások keverő hatása a mélyebb vizekbe is eljuttatja ezt a létfontosságú gázt. Ahol nagy folyók kis sűrűségű édesvíztömegeket juttatnak a világtengerbe, megszűnhet ez a függőleges vízcsere, mert az édesvíz felrétegződik a sűrűbb tengervíz tetejére, így akadályozza a feláramlást, és ezzel az átszellőzést. Ebben az esetben a mélyvizek oxigénkészlete előbb-utóbb elhasználódik, ráadásul szén-dioxid és kén-hidrogén gázok gyűlnek fel benne, a tengeri élet pedig lehetetlenné válik. Jó példa erre a Fekete-tenger esete, amelyben 200 méternél mélyebben semmiféle élet nem létezik.
A tengervízben lévő szén-dioxid – ami szénsavként van jelen – egyrészt a légkörből, másrészt a tengeri élőlények anyagcseréjéből és lebomlásából származik. A víz szén-dioxid elnyelő képessége nagymértékben függ a nyomástól: minél nagyobb a nyomás, annál több szén-dioxidot tud elnyelni. Mélyebb tengerszintekben ezért sokszorosára nő a mennyisége. A felszíni vizekben a hőmérséklet a fő szabályozó tényező. A hideg víz többet tud elnyelni, a meleg csak keveset.