Ha azt írod egy szubrutin belsejében, hogy pl. 'int abc;' akkor azzal allokálsz (lefoglalsz) egy 4 byte-os memóriaterületet, aminek neve is van. Ez a memória viszont addig lézezik, amíg a szubrutin (illetve a blokk) belsejében vagy. amíg ott fut a program. Ha visszatér a program a szubrutinból, akkor automatikusan megszűnik a változó.

Ha malloc-kal allokálsz egy mondjuk 4 byte-os területet, akkor annak neve nem lesz, csak egy pointere, azon a pointeren keresztül tudod elérni név híján. Viszont ez a memória nem tűnik el akkor, amikor kilépsz a szurutin belsejéből, megmarad mindaddig, amíg free-vel fel nem szabadítod. Tehát alkalmas arra, hogy olyan adatokat tárolj ebben a memóriában, amit hosszú távon akarsz "életben tartani".

Pl. ha egy szövegszerkesztő programot írsz, ott maga a szöveg meg kell maradjon hosszan, azt ilyen alokált területen lehet pl. tartani. De nagyon sok más esetben is szükség van hosszú távon megmaradó memóriára.

A pointerre mutató pointer az egyszerűen egy olyan pointer, ami egy 8 bytes-os memóriaterületre mutat, amiben éppen "véletlenül" egy pointer van. Néha szükség van ilyenre is, de viszonylag ritkán.