A római irodalom a Római Birodalmon belül Róma alapításától (i.e. 753) a Nyugatrómai birodalom bukásáig (i.sz. 476) vagy pontosabban a longobárd invázióig (i.sz. 568) tartó évszázadokban keletkezett. Ez az irodalom több nép egybeolvadásával és kölcsönhatásával létrejött közösség irodalma. Ide tartoznak a latinok, a szabinok, az illírek etruszkok, oscusok, umberek stb.
A rómaiak közügynek tekintették az irodalmat, ezért irodalmuk egyik legfontosabb jegye a közösségi jelleg, a korabeli társadalmi valósághoz való kötöttség. A római irodalom egyben közvetítő szerepet is játszott a görögség és a középkor irodalma között. A rómaiak a görögöktől átvették az irodalmi műfajokat és a tökéletesség mércéjét, majd ezt a mércét sajátosan értelmezve, új élettel töltötték meg az irodalmi műformákat.
A római irodalom tárgyalásakor megkerülhetetlen kérdés az eredetiség kérdésköre. A rómaiak és a középkor is ezt az irodalmat eredetinek tartotta, a 18. században a német újhumanisták körében vált kérdésessé ez az eredetiség. Azonban a rómaiak is formaalkotók amennyiben az átvett műfajok átalakítását is ide soroljuk. Ebben az értelemben ők alkották meg a nemzeti eposzt, a szubjektív szerelmi elégiát, a verses mesét, a szatírát stb.
A római irodalmat két nagy korszakra szokás osztani: a köztársaság korának és Augustus korának irodalmára. A köztársaság korában (i.e. 2-1. század) Róma hellenikus birodalommá vált. A dél-itáliai irodalmat is természetesen a görög kultúrával való találkozás határozta meg. Itt és Közép-Itáliában alkotnak az első római írók. Észak-Itália csak az i.e. 1. században adta első jelentős alkotóját, Catullust.
Az i.e. 2. század második felében virágzott a retorika, ekkor lett irodalmi értékű a történetírás, és akkor terjedt el teljes egészében a régi tragédia műfaja. Ez a korszak alapozta meg a világirodalmi jelentőségű írók fellépését, a prózaíró Ciceróét és Caesarét, a költő Catullusét és Lucretiusét. Augustus korában a művészetek s köztük az irodalom is fejlődésnek indult. Ebben az időben épült a Palatinus dombon egy jelentős állományú görög és latin könyvtár. Az irodalom és társadalmi berendezkedés változásával természetesen más műfajok kerültek előtérbe, mint a köztársaság idején. A retorika térvesztésével (köztársaság bukása) megerősödött a klasszikus latin költészet, s feljutott a csúcsra Horatius, Ovidius költeményeivel, a történetírás pedig jóval átfogóbb értelmezésre tett kísérletet Lívius kezén. Ebben az időben születik meg a nemzeti eposz, az Aeneis.
A művészetek virágzásához az anyagi forrást az arisztokrácia biztosította, mert többnyire a legjelentősebb írók nem voltak Róma városának szülöttei. Az egyik bőkezű arisztokratát Maecenasnak (i.e. 70 - i.e. 8) hívták, akinek neve a mecenatúra (a művészet anyagi támogatása) kifejezésben fogalommá vált.