Ha nem mondaná meg az internet, hogy Áfra János fiatal költő, azt gondolnám, hogy ezt a verset egy öreg, életúnt ember írta.
A vers az elmúlásról szól. A költőnek valami világfájdalma lehet, bajról beszél. Megszemélyesíti a bajt, mint egy halottat. A halottat eltemetik, elzárja a súlyos sír a fénytől, miközben a sírkő is sír, bizonyára érzi, hogy valami gonosz dolgot temetett el. Az erdőt és a madarakat is megviseli a temetés, sőt, bele is pusztulnak. A szél fújja az őszi, haldokló leveleket, s mindez így folyik hosszú időn át, amíg a dombok is elpusztulnak, a sziklák is szétrepednek.
Bizonyára a költő reménytelennek érzi a bajt, a világ pusztulását vizionálja.