Szia!
Remélem elég.
Ezt én írtam:
A NOVELLA RÉSZLETES ELEMZÉSE

Címe megnevező jellegű: Hét krajcár

Témája a szegénység.

Tartalma: Hét krajcárra van szüksége az édesanyának, hogy szap¬pant vásároljon. Kisfiával együtt keresik, de csak hatot találnak. A hetedik krajcárt egy koldustól kapják — de már hiába, a bolt akkorra bezárt.

A cselekményt Móricz egy megállapítással (tétellel) kezdte: „Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacag¬ni.
Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kaca¬gás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni."
A tétel leegyszerűsítve: A szegény ember akkor is nevet, amikor sírásra lenne oka.
A cselekmény további része ezt a tételt bizonyítja: az édesanya csakugyan nevet siralmas, szánnivaló szegénységükön.

Cselekményszerkezet:
Expozíció: A Soós-család bemutatása. Szegények voltak, mégis sokat kacagtak. A legtöbbet azon a délutánon, amikor hét krajcárt kerestek...
Bonyodalom: Négy krajcárt könnyen megtaláltak, a többi nem akar előkerülni.
Kibontakozás: A krajcárkeresés részletes leírása — hármat lelnek a gépfiókban, egyet az almáriumban, az ötödiket az édesapa ruhájában, a hatodikat az anya a maga zsebében. Közben az idő telik.
Tetőpont: Beállít a koldus. Az anya fájdalmában nevetni kezd. A koldustól kapják meg a hiányzó utolsó krajcárt.
Megoldás: A hét krajcár összegyűlt, de már sötét van, s lámpaolaj¬ra sincs pénz, a bolt is bezárt.
Elbeszélésmód: Az első három mondat „személytelen" kijelentés, mintha valahonnan kívülről, magasról állapítaná meg az író a sze¬gény ember különös természetét: sokszor nevet, mikor inkább sírásra lenne oka. Aztán perspektívát vált, s egyes szám első személyben folytatja tovább: ez átéltebb, hitelesebb, személyesebb, mint a har¬madik személyű. Flashback - technikával épül föl a cselekmény: az expozícióban egy felnőtt tekint vissza a gyermekko¬rára, a múltról mesél.

Ez a visszatekintés (retrospekció) először egy kívülállóé, később ahogyan a történetet meséli, egyre inkább azonosul a hajdani kisfiú¬val, aki volt. Az emlékezés átforrósítja, elveszti a kívülállását. Ez a kívülállás, a „visszafelnőttesedés" csak az utolsó mondatnál jelentke¬zik újra: „Vér volt, az ő drága vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacagni, ahogy a szegény emberek között is csak kevés tud "
(Tudjuk, az első személyű előadásmód nem jelenti feltétlenül azt, hogy valóban az író volt a hőse az elbeszélt történetnek, sőt az sem biztos, hogy a történet a valóságban megesett. Ha elolvasod Móricz Zsigmond Eletem regénye című önéletrajzi művét, rájössz, hogy sok elemet a saját élményeiből írt a történetbe. A Hét krajcár mélységes szomorúságát talán az is magyarázza, hogy második kisfia koporsója mellett írta a novellát.)

Az elbeszélésmódnak tehát van egy kerete: az elején és a végén a felnőtt elbeszélő szólal meg, egy kis távolságtartással emlékezik. A cselekmény többi részében a felnőtt átéli a történteket, mintha újra kisfiú lenne.







A cselekmény alkotóelemei:
Motívum: A címben szereplő szám - a hét - motívum, a mesék gonosz sárkányainak van ennyi feje, a mesehősnek ennyi fejet kell levágnia, az édesanya-hősnek ennyi krajcárt megtalálnia.
A keresés motívuma is népmesei. A népmesék főhősének is egyre nehezül a dolga, amikor a fokozódó próbákat kell kiállnia. így van ez a novellában is. A nagy szegénység is népmesei motívum.

Embléma: Az átalakított „pénzcsalogató" a közismert gyermek¬mondókából került a műbe:
„Pénz bácsi, gyere ki, Ég a házad ideki... "

Kép: A környezet, a lakás, a bútorzat, a ruhák leírása nem egy tömbben, hanem több helyen, szétszórva, apró ecsetvonásokkal megrajzolva található a novellában. Ezek egyúttal a jellemzés eszközei is. Az egyetlen komoly bútordarabról, az almáriumról megtudjuk, hogy használtan került a család tulajdonába:
„...mentünk az üveges almáriumhoz, aminek nem volt üvegje már régen...
Mert az öreg almáriom fiatalabb korában olyan helyen szolgált, ahol sok duggatni való lehetett. De nálunk nem sok terhe volt az árvának, nemhiába volt olyan göthös, szúette, foghíjas... A falba szegek voltak verve, azon lógtak a ruhák... Bealkonyodott, és mi ott voltunk a hiányos hat krajcárunkkal, mintha egy se lett volna. A zsidónál nem volt hitel, a szomszédok épp olyan szegények, mint mi... "

Konfliktus: A legnagyobb konfliktus az égető szükség (nagyon kellene a pénz a szappanra, hogy a napszámos apa olajos ingét ki lehessen mosni másnapra), s a rettenetes szegénység között van (se szappan, se a rávaló nincs meg a háznál). Ez a helyzet siralmas, elkeserítő az édesanya számára, de ott a kisfia, akivel nem akarja mindezt éreztetni, akinek joga van az örömre, a játékra. A konfliktust az anya úgy oldja meg, hogy játékra fordítja a szomorúságot, s mosolyog sírás helyett.

Helyzet: Az alaphelyzet: nincs pénz, siratnivaló a szegénység. Ez kiszolgáltatottá teszi az anyát, ő azonban felülkerekedik rajta; játék¬ká nemesíti a keserves „pénzkereső" munkát.
A legfeszültebb helyzete, jelenete a novellának a tetőpont, a koldus megjelenése. Az anya ekkor is cselekedni kényszerül. Oda is adhatná a hat krajcárt, de nem teszi, megvallja a szegénységét. A koldus reagálása is váratlan: most ő ad „alamizsnát".
Móricz Zsigmond édesapja, miután elolvasta fia írását, meg is kérdezte: „Miért nem lökted oda azt a hat krajcárt annak a koldus¬nak?" A válasz: „...elfogadtam a koldustól az alamizsnát, mert a koldus végre nem koldus volt, hanem ember ...embertárs... Ugyan¬az, aki én..."
A mű befejezése csattanó: Aki kérni jött, az adja a pénzt. Együtt van a szappanra való, de már hiába, besötétedett, lámpaolaj sincs, a bolt is bezárt. A cél, amiért olyan emberfeletti nemességgel játszott, nevetett a valójában súlyos beteg anya - teljesült és mégsem teljesült. Nincs itt happy end, ahogyan a szegények világában jófor¬mán sosincs, tragédia van. Katasztrófa. Az már nem népmesei vég: ott a szegénységnek vége szakad a mese befejezésénél. Itt nem ér véget, sőt a nyomorúság fokozódik: a fuldokolva kacagó anya száján vér ömlik.

A cselekmény tartópillére az egész íráson keresztül az
ellentét: Sírnivaló, amit az anya tesz, s ő kacagva teszi. Nevetése mögött érezzük a könnyeit is.
Boldognak tűnik a családi idill: szeretik egymást, édesen játszanak - s emögött ott a keserves szegénység tragédiája.
A parasztcsalád kegyetlen nincstelensége az egyik oldalon - s az édesanya lelki nemessége, gazdagsága a másikon.
A felnőtt, visszaemlékező férfi - és a hajdani kisfiú gondolkodás¬módja is ellentétes. A gyerek elhitte, hogy a pénzkeresés játék. A felnőtt, aki visszapergeti az eseményeket, már megérti édesanyja hajdani magatartását, a kacagás mögé lát, tudja (József Attila szava¬ival): „... milyen óriás ő..."

Szereplők: az édesanya, a kisfiú és a koldus.
Családi nevüket említi az író: „A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való..."
Édesanya — kisfiú: általános megnevezésük kitágítja történetüket valamennyi szegény családra, ahol hasonló gondokkal küszködtek; s valamennyi anyára, aki a legnyomorultabb körülmé¬nyek között is játékos mesevilágot teremt a gyermekének.
Főszereplő az anya. Az ő jelleme, magatartása áll a középpontban. Sokoldalúan és árnyaltan rajzolja meg Móricz, fölhasználva a jellem¬ábrázolás számos módszerét:
Jellemzi őt a cselekménnyel: pénztelenségük miatt nem esik kétségbe, nem fakad sírva, hanem fedni, eltakarni akarván a nyomorúságot, pénzkereső játékba fog a kisfiával. Óvja, védi őt a szegénység szomorú valóságától, hiszen olyan kicsi még, joga van a boldogsághoz, a játékhoz. Neki szól a tréfa, a kacagás. Miatta nyeli könnyeit, feledi keserűségét, játékkal takarva el a valóság tragikus világát. Humora, öniróniája is van: kiszolgáltatott helyzetén úgy lesz úrrá, hogy kineveti, kifigurázza a szegénységüket (a lyukas fenekű fiókot; s azt a tényt, hogy a nálánál is nincstelenebbtől — a koldustól
- kap s nem ő ad alamizsnát).

A kisfiú jellemét egyetlen mozzanat világítja meg: három napig készült az üveges almáriumban lévő krajcárka elcsenésére, hogy cukrot vehessen. Aztán mégsem veszi el. Noha nem foghatja föl a szegénység teljes súlyát, de a lelkiismerete nem engedi, hogy magára költse azt a pénzt.
A felnőtten visszaemlékezőről azt tudjuk, hogy nagyon szerette, s felnőttként értette meg igazán az édesanyját.

Az expozíció első három, személytelen mondata után már belső monológgá válik az írás, az elbeszélés egyik hőse (a kisfiú) az elbeszélő helyére lép.
Vallomása is jellemzi az édesanyát. A külsejéről keveset mond: „...nincsen már piros arcú, vidám anyám... olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a könny csorgott a végén a szeméből, s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta.... Már nagy vörös rózsák égtek az anyám arcán az izgatottságtól s a munkától. Nem volt szabad dolgoznia, mert mingyárt beteg lett tőle."
A dialógusok az anya lelki nagyságát mutatják: hogyan alakítja játékká a pénz keresését, olykor megszemélyesítve a krajcá¬rokat:
„—Elbújtak.
-Micsodák?
-A pénzecskék - szólt felkacagva az anyám. Kihúzta a fiókot.
— Gyere csak, kisfiam, azér is keressük meg a gonoszokat. Huncut, huncut krajcárkák...
—Pszt! — ijesztett rám az anyám - csendesen, még kiszökik. Te még nem tudod, milyen fürge állat a krajcár... "
Csalogató dalt is énekel neki. Az öreg almárium fiókjainak pedig „prédikációt" tart:
„ — Ez gazdag fiók - vót. Ennek sose volt semmije. Ez meg mindig hitelbül élt. No, te rossz, nyavalyás kódus, hát neked sincs egy krajcárod Ó, ennek nem is lesz, mert ez a mi szegénységünket őrzi. No, neked ne is legyen, ha most az egyszer kérek tőled, most se adsz. Ennek van a legtöbb, ni! — kiáltotta kacagva, mikor kirántotta a legalsó fiókot, amelynek egy csepp feneke se volt."
A szavaiból játékosság, humor, szeretet csendül ki, de mögöttük ott a komolyság is: „ Te még nem tudod, milyen fürge állat a krajcár. Nagyon sebesen szalad az, csak úgy gurul. De még hogy gurul... "
A kisgyerek, aki hallotta ezeket a szavakat, még csak arra gondolt, hogy a leborított fiókból a kerek pénz könnyen elgurul. De van egy másik jelentése is: a pénz könnyen elfogy, nehezebb megkeresni, mint elkölteni. „Addig a miénk, amíg itt van Jalta." - mondja a felfordított fiókra, s a szó szerinti jelentésen kívül megértjük azt is: amíg nem nézi meg, addig reménykedhet benne, hogy ott a pénz: „...nem szereti, ha háborgatják, mert ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet. Hát vigyázz, mert a pénz nagyon kényes, csinnyán kell vele bánni. Tisztességgel. Könnyen megáprehendál, mint az úri kisasszonyok... "
A megszemélyesítés humora mögött ott a szegény ember tapaszta¬lata: vigyázni kell a pénzre, mert ritka, úri vendég a háznál: „...Mi¬lyen kár - mondta —, hogy asztalunk nincsen. Ha erre borítottuk volna ki, nagyobb lett vó'na a tisztesség, akkor lett vó'na alatta." Ez is humor, hiszen vagy van krajcár a fiókban, vagy nincs. Csakhogy ahol asztal van, ott pénz is jobban akad.
A gazdagabbnak több a bútora, több a pénze is: „Mennyi is van már? Meg se győzzük olvasni. Egy - kettő - három — négy - öt. Öt!" Ez a biztatás, játékos túlzás is a kisfiúnak szól.
Amikor belép a koldus, könyörgő hangon, az anya bódultan nevetni kezd: „- Hagyja el, jó ember - mondta —, ma egész délután itt heverek, mert nincs egy krajcárom, a félfont szappanhoz, hibázik az árából. " A nevetés a paradox helyzetnek szól: attól kérnek, akinek nincs.
A koldus jellemét, jószívét, emberségét a beszédén keresztül is¬merjük meg, s egy rövid narrációból: „A koldus, jámbor arcú öregember, rábámult.
- Egy krajcár? — kérdezte. -Hát.
-Adok én.
- No még a kéne, kódustól alamizsnát.
- Hadd el, lyányom, nekem nem hibádzik. Nekem mán csak egy hibádzik, a kapa főd. Avval minden jó lesz. "
A környezetrajz - a szúette, öreg almárium, a lyukas fiók a szegen logó ruha - a család mélységes szegénységére utal.

A novella stílusa művészien egyszerű.
A szavak egy része a mesék hangulatát idézi: szegény ember, putri, ínség, krajcár, kincsesbánya, terülj asztalkám, házikó, csudák csudája.
Más szavak a gyermeknyelvből valók, vagy játékos kicsinyítések: édesdeden, pénzecskék, huncut krajcárkák, kis tékozló, csacsogás, csigabiga-csalogató, szamár.
Az idegen szavak a környezet hangulatát festik: generáció (nemzedék), almárium (üveges, fiókos szekrény), sparhert (tűzhely), megáprehendál (megsértődik, megbántódik), prédikáció (szónok¬lat).
Sok szónak népies a hangalakja, vagy fonetikusan (kiejtés szerint) írja le Móricz. Ezeknek erős hangulatteremtő erejük van, egyúttal a jellemzés eszközei is. Megelevenítik a szereplők beszédét, a falusi napszámos-család életét: gépfia, mer', csinnyán (óvatosan), vó'na, ahon, asse, osztán, duggatni való, hitelből, kódus, mindgyárt, ozsonnaidő, nojsz (no hisz), hibázik (hiányzik), lyányom, főd, setét, oszt.

Az az ellentét, amelyre a novella cselekménye fölépül, a szavak szintjén is megtalálható, az anto-
nimákban.
Pozitív hangulatú szavak: Negatív hangulatú szavak:
szívből jövő kacagás, sírás-rívás, ínség, könnny,
piros arcú, vidám, köhögés, megfojtotta
édesdeden nevetni, gonoszok, göthös, szúette,
kincsesbánya, terülj asztalkám, foghíjas, nyavalyás, kódus
fényes rózsák, beteg, szenny, siralmas,
hála, kacagott, nevetett, alamizsna, keserves, öldöklő,
drága anyám... fuldoklás, setét, vér...
Hangutánzó, hangulatfestő szavak is erősítik a novella kifejezőerejét: sírás-rívás, kacagás, köhögés, huncut, guggol, pszt, jaj, gurul, nyavalyás, eldöcögött.

Hangulatteremtő i k e r s z ó k : sírás-rívás, jobbra-balra, csigabiga.
A szókapcsolatok között sok a népi kifejezés, szólás: jól rendelték az istenek; kiadni az útját; csinnyán kell vele bánni; úgy eltörte az eszét; fúrta valami az oldalamat; moshatok egy rendet; a kezébe akadt; a szemének alig akart hinni; meg se győzzük olvasni; ahon öt van, ott akad még kettő; majd belebódult, úgy ránevetett; kódustól alamizsnát; nekem nem hibádzik; csak egy hibádzik, a kapa főd.

A trópusoknak is nagy a kifejezőerejük, hangulatuk. Figyeld meg, hogy a hasonlatok, metaforák anyagát milyen körből menti:
a szegény ember is tudjon kacagni - szinekdoché (egyes számot használ többes szám helyett)
megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is - eufemizmus (enyhítés ahelyett, hogy „nyomorgott")
a gépfia kifogyhatatlan kincsesbánya volt - teljes metafora
mindjárt van terülj asztalkám (t.i. gazdagság)- egyszerű metafora
elbújtak a pénzecskék - megszemélyesítés
huncut krajcárkák - megszemélyesítés
olyanformán tette le a fiókot, mintha attól félt volna, hogy kirepül¬nek; úgy is borította le, egyszerre, mint mikor kalappal lepkét fog az ember - hasonlat
nem búvik-é ki egy fényes pénzecske - megszemélyesítés
fürge állat a krajcár - teljes metafora
visszakaptam az ujjam, mintha a sparherthez ért volna — hasonlat kis tékozló — egyszerű metafora
nem szereti, ha háborgatják, ...ha megharagszik, úgy elmegy...- megszemélyesítés megáprehendál, mint az úri kisasszonyok - hasonlat ki lehetne csalni a csigabigahéjból - egyszerű metafora (csigabiga¬héj = a lefordított fenekű fiók) százféle szemét - szinekdoché savanyúan felhúzott ajak - szinesztézia keressük meg, míg el nem olvad, mint a hó- hasonlat az öreg almáriom... olyan helyen szolgált - megszemélyesítés
nem sok terhe volt az árvának, nemhiába volt olyan göthös, szúette, foghíjas — megszemélyesítés
a szemének alig akart hinni - szinekdoché (rész-egész fölcserélése)
vörös rózsák égtek az anyám arcán - egyszerű metafora, megsze¬mélyesítés
eljött az ozsonnaidő - megszemélyesítés
ó, én szamár - teljes metafora
csak egy hibádzik, a kapa főd - egyszerű metafora, szimbólum (a halál, a temetés jelképe).

A szóalakzatok alkalmazása is hozzátartozik Móricz Zsigmond stílusához, egyúttal nyomatékosítja a mondanivalót. Az alaki erősítést szolgálják -a szóismétlések: huncut, huncut krajcárkák –a figura-etymologicák :
csudák-csudája - a többi fiókba is lesz egy-egy — ó, ó, én, én, szamár — nagyot, nagyot kacagott A tartalmi erősítés eszközei —
a fokozások:
tudjon kacagni - szívből jövő kacagás - sokszor nevet — édesdeden tudott nevelni - még ő sem kacagott úgy soha, mint mikor...
milyen fürge állat a krajcár - nagyon sebesen szalad — csak úgy gurul - de még hogy gurul..
nem szereti ha háborgatják - ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet...
ez gazdag fiók vót — ennek sose volt semmije — ez meg mindig hitelbül élt - no te rossz, nyavalyás kódus, hát neked sincs egy krajcárod—ó ennek nem is lesz, mert ez a mi szegénységünket őrzi...
ott voltunk a hiányos hat krajcárunkkal - a zsidónál nem volt hitel - a szomszédok épp olyan szegények, mint mi...
fuldoklás jött rá a kacajtól - keserves, öldöklő fuldoklás — valami meleg ömlött a kezemre - vér volt...
-a szóha1mozások:
tűt, gyüszút, ollót, szalagdarabokat, zsinórt, gombot; göthös, szúette, foghíjas; rossz, nyavalyás kódus;

-a kö t ő s z ó i s m é 11 é s : És megnézte. És tessék, ott is lelt egy krajcárt.
A gondolatritmusos ismétlés sokféle változata járul hozzá a cselekmény fontos részeinek hangsúlyozásához. Utóismétlés: Itt vannak, benne vannak... Hiszen ha minden fiókba lett vó'na. Akkor sok lett vó'na.
Elő- és utóismétlés e g y b e f o n ó d á s a : ...hét krajcárt kerestünk ketten. Kerestünk, és találtunk is. ...mosni akarok, ahhoz szappan kell, szappanra legkevesebb hét krajcár kell, kevesebbér' nem adnak...
Hadd el, lyányom, nekem nem hibádzik. Nekem mán csak egy hibádzik, a kapa főd

Ellentét: (Ahogyan megvolt az ellentét a novella cselekmé¬nyében, s a szavakban, úgy megvan a kifejezések, mondatok, és a mondatnál nagyobb gondolati egységek szintjén is.) Nemcsak sírás-rívás hallik..., hanem szívből jövő kacagás is... ...a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni. ...soha már én jövendő életemben nem kacagok annyit, mint gyer¬mekségem epár esztendejében...
... olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a könny csorgott a végén a szeméből, s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta... ...itt lakik, de nem szereti, ha háborgatják...
...mentünk az üveges almáriumhoz, aminek nem volt üvegje már régen...
...készültem kicsenni onnan, de sose mertem...
Pedig cukrot vettem vóna rajta, ha azt is mertem vóna.
...fiatalabb korában olyan helyen szolgált, ahol sok duggatni való lehetett. De nálunk nem sok terhe volt...
Ennek van a legtöbb, ni! — kiáltotta kacagva, mikor kirántotta a legalsó fiókot, amelynek egy csepp feneke se volt.
...buzgósággal kutatta végig az összes zsebeket, de sajnos, hiába. Nem lelt egyet sem.
Nem volt szabad dolgoznia, mert mingyárt beteg lett tőle. Eljött az ozsonnaidő, el is múlt. Az apámnak holnapra ing kell és nem lehet mosni. ... kódustól alamizsnát...
Jókor van együtt a pénz, hiszen ma már nem moshatok. Setét van,
oszt lámpaolajom sincs. Fuldoklás jött rá a kacajtól. Keserves, öldöklő fuldoklás...

Nagyítás:
...a gépfia kifogyhatatlan kincsesbánya volt, amelybe csak bele kellett nyúlni, és mindjárt van terülj asztalkám... A gyermeki képze¬let nagyította így föl a gepfiók kincseit.
Irónia:
Az édesanya szomorú iróniával beszél a krajcár „fürge" természe¬téről:
Te még nem tudod, milyen fürge állat a krajcár. Nagyon sebesen szalad a/, csak úgy gurul. De még hogy gurul...
...nem szereti, ha háborgatják, mert ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet... Könnyen megáprehendál, mint az úri kisasszonyok...
...Milyen kár... hogy asztalunk nincsen. Ha erre borítottuk volna ki
... akkor lett vó'na alatta
A fiókoknak tartott prédikáció is ironikus. A visszaemlékező fel¬nőtt szavai is ilyenek:
Nem volt szabad dolgoznia, mert mingyárt beteg lett tőle. Persze ez kivételes munka, a pénzkereséstől nem lehet eltiltani senkit. (A pénz¬keresés szó kétféle értelmét egyszerre érezzük a mondatban.)
A koldus ajánlatára öniróniával feleli az anya: No még a kéne, kódustól alamizsnát.
Líraian szép sorok, balladásan szomorú lejtésű mondatok ritmusa nyitja és zárja a novellát, szép keretet adva az anyai szeretet győzel¬mének a szegénység hétfejű sárkánya felett: „Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég... "
„ Vér volt, az ő drága vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacagni, ahogy a szegény emberek között is csak kevés tud "


Elemeire bonthatom a novella cselekményét; megnevezhetem pon¬tosan a trópusokat, alakzatokat, szerkezeti részeket; feltárhatom a stílus nyelvi forrásait - az igazi titok mégis megmarad: amikor újra meg újra elolvasom A hét krajcárt, a torkom elszorul, s megérint a művészet halhatatlan, örök szépsége. Annyi mindent mond ez az írás, ami szavak nélkül is mélyen bennem marad: arról, hogy az ember a legnyomorultabb körülményeken is felülemelkedhet mosollyal, sze¬retettel; arról, hogy a mosoly mögött sokszor könnyek feszülnek; arról, hogy az édesanyák szeretete legyőz mindent; arról, hogy az igazán fontos és bennünk mélyen megmaradó dolgok gyermekko¬runkban történnek velünk; s arról, hogy ezeket a dolgokat felnőve értjük meg igazán; s arról, hogy a gyermekeknek joga van a mosoly¬hoz, a boldogsághoz, a játékhoz — függetlenül attól, hogy hová szü¬lettek; s arról, hogy a gyermekkorért a szülők a felelősek. Én már az vagyok. Te is az leszel egyszer.