Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!
Hogy van ez németül?
happycloud
kérdése
482
Aki tudja, kérem írja meg, sürgősen kell! Előre is köszönöm!!!
Doktori címet szerzett Würzburgban 1887-ben, de orvosi tanulmányai révén megfordult Aschaffenburgban, Tübingenben és Berlinben is. A szakdolgozatát a fül zsírmirigyeiről írta. Kezdő orvosként öt hónapot töltött egy otthonban, majd a bolondokházában vállalt állást Frankfurt am Mainban. Egy évvel később szintén az elmeintézetbe szerződött a kiváló neurológus, Franz Nissl, és valójában kettejük közös munkája hozott áttörést az ideggyógyászatban. Egyetlen könyvet sem írt életében. Alzheimer-Nissl páros 1895-ben vált szét, Nissl Heidelbergbe ment a legjobb német pszichiátriai klinikára, amelynek később ő lett a vezetője, Alzheimer maradt Frankfurtban, és átvette az intézet irányítását, de közben kutatott tovább, elsősorban a mániás depresszió és a skizofrénia terén. Emil Kraepelin, a ,,pszichiátria Linnéje" 1902-ben Alzheimert is Heidelbergbe csábította, majd nem sokkal később követte a professzort Münchenbe is. Az ottani egyetemi klinikán írta le a betegséget, amelyet később róla neveztek el, de foglalkozott más idegrendszeri defektusokkal is, például a Huntington-kórral és az epilepsziával. Alzheimer először 1906-ban az elmeorvosok társaságának konferenciáján beszélt az agykéreg különleges betegségéről. Alzheimer a frankfurti elmegyógyintézetben találkozott Auguste Deterrel. Az 51 éves nőt 1901. november 25-én szállították be, mert már nem tudott magáról gondoskodni, és visszautasított minden segítséget. Amikor kezelni kezdték, tájékozódási zavarai voltak, kihagyott az emlékezete, gondjai voltak az olvasással és az írással, de később már a beszéddel is. A tünetek egyre súlyosbodtak, gyakorivá vált a hallucináció, majd a szervezet szinte minden mentális funkciója leállt. Amikor a nő 1906-ban meghalt, Alzheimer már Münchenben dolgozott, de a halálhírre azonnal megkereste korábbi munkatársait, hogy küldjék el neki Deter aktáit és az agyát. A vizsgálat alapján rögzítette megfigyeléseit Alzheimer, rájött, hogy a mentális hanyatlás nemcsak öregkori jelenség, hanem a központi idegrendszer olyan betegségformája, amelyet kórszövettanilag kóros fajta amyloidot tartalmazó intercelluláris plakkok és az idegsejtnyúlványok sajátos összekapcsolódása, együttes előfordulása jellemez. A kór leírását 1907-ben tette közzé Alzheimer, és néhány évvel később Kraepelin professzor, aki helyénvalónak találta az elméletet, indítványozta, hogy a betegség viselje az okait feltáró orvos nevét. A névadó legszebb éveit Münchenben töltötte, a húszhelyes laboratóriumában mindig telt ház volt, a világ minden tájáról érkeztek a fiatal kutatók. Alzheimer egy barátja, William Heinrich Erb, szifilisz szakértő betegének, egy bankárnak az özvegyét vette feleségül, aki a találkozás után 7 évvel meghalt. Alzheimer pedig végképp a munkába temette magát.
II. Vilmos porosz király 1912-ben a breslaui (ma wroclawi) egyetem pszichiátriai professzorának nevezte ki, de úton új szolgálati helyére, megbetegedett, és élete utolsó három évében egyre romló egészségi állapotban folytatta kutatásait. 1915. december 19-én ott is halt meg, súlyos szívelégtelenség okozta halálát. Alzheimer sokat tett embertársaiért, emlékét máig nem felejtik. Már akik.
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
alzheimer, kiselőadás, német, deutsch
1
Középiskola / Idegen nyelv
Válaszok
1
elektronika95{ Elismert }
megoldása
Er wandte sich in Aschaffenburg, Tübingen und Berlin, durch Studien im Jahr 1887 seine Promotion in Würzburg abgeschlossen, aber medizinisch. Seine These wurde auf die Ohrmuskeln geschrieben. Als Anfänger verbrachte er fünf Monate in einem Heim und nahm seinen Job in seinem feigen Heim in Frankfurt am Main an. Er arbeitete mit Franz Nissl,
was viele dazu brachte, die Neurowissenschaften voranzutreiben. Er hat kein einziges Buch in seinem Leben geschrieben. Alzheimer-Nissl paarte sich 1895, Nissl ging nach Heidelberg. Alzheimer blieb in Frankfurt. Emil Kraepelin, eine Psychiatrie Linnea ,, „1902 Alzheimer ist nach Heidelberg gelockt, und bald nach dem Professor gefolgt ist München.
Er studierte dort die dortige Universitätsklinik, befasste sich aber mit anderen neurologischen Erkrankungen. 1906 sprach Alzheimer zum ersten Mal in der Society of Neurosurveons auf einer Konferenz über die spezifische Erkrankung der Großhirnrinde. Alzheimer traf Auguste Deter in der Frankfurter Nervenheilanstalt. Als sie behandelt wurden, hatten sie Orientierungsstörungen,
er vermisste sein Gedächtnis, hatte Probleme mit Lesen und Schreiben, später aber mit seiner Rede. Die Symptome verschlechterten sich, Halluzinationen wurden häufiger und fast alle mentalen Funktionen des Körpers hörten auf. Als sie 1906 starb, hatte Alzheimer bereits in München gearbeitet, aber sie kontaktierte sofort ihre ehemaligen Mitarbeiter,
um ihm die Akten von Deter und sein Gehirn zu schicken. Basierend auf Beobachtungen durch die Studie der Alzheimer aufgenommen, fand er, dass nicht nur geistigen Verfall im Alter Phänomen, sondern eine Erkrankung des zentralen Nervensystems bildet,
welches durch eine Kombination von interzellulären Plaques gekennzeichnet ist, die pathologisch pathologische Amyloid-Pathogene und die Konjunktivitis der Neuronen enthalten. Die Beschreibung der Krankheit wurde 1907 von Alzheimer veröffentlicht, und ein paar Jahre später Professor Kraepelin, der die Theorie passend fand,
dass die Krankheit den Namen des Arztes trägt, der die Ursachen erklärt. Er hatte die schönsten Tage des Namens in München verbracht, in seinem 20-Plätze-Labor gab es immer ein volles Haus, junge Forscher kamen aus der ganzen Welt. Alzheimer-Frau, William Heinrich Erb, eine Witwe eines Bankiers, ein Syphilis-Spezialist,
der sieben Jahre nach dem Treffen starb. Und Alzheimer wurde bei der Arbeit begraben.
II. Der preußische König Wilhelm ernannte 1912 den psychiatrischen Professor an der Universität Breslau. Am 19. Dezember 1915 starb er an schwerem Herzversagen. Alzheimer hat so viel für seine Mitmenschen getan, seine Erinnerungen sind immer noch unvergesslich.
1
elektronika95:
Valamiért megtör néhány sort.... na mindegy
7 éve0