A vers Budai Ilonáról szól, aki menekül az ellenség elől, miközben magával viszi kincses ládáját, hajadon lányát és kisfiát. Útközben, amikor hallja a lovak dobogását, először elhagyja lányát, majd fiát, mivel úgy gondolja, hogy pénzét nem pótolhatja, de gyermekeit igen. Később egy bivaltehenet lát, aki nem hagyja el borjait, és Ilona megbánja tettét. Visszamegy gyerekeiért, de azok nem mennek vele, mondván, hogy ha igazi anya lett volna, nem hagyta volna el őket. A vers végén Ilona úgy érzi, mint egy fa az út mellett, akit mindenki lerombol és sárba tapos.