Olvasónapló _Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Ötödik rész

Ötödik rész A harmadik ördög
1. fejezet A Czobor Mária rózsája, a földhasadék és a vén körtefa
Főbb szereplők: Wibra Gyuri, Veronka, Bélyi János, a glogovai plébános
Időpont: Az előző fejezet után
Helyszín: útban Glogova felé

A kocsi lassan megy Gyuriékkal Glogova felé. Közben Gyuri azon töpreng, hogy kérhetné meg Veronka kezét.
„De így, minden előzmény nélkül, nem mert közeledni hozzá, torkán akadtak a szavak, melyeket elméjében olyan szépen kifőzött. Kételyek fogták el: hátha nem rokonszenvezik vele? Hátha már van otthon valakije? Lehetetlen, hogy ne legyen. Hiszen csak látta már valaki, s ha látta… akkor bizonyosan bele is szeretett. Valami külső eseménynek kellene történnie, ami elősegítené a dolgát.”
Ez a külső esemény be is fog következni, előbb azonban még rosszabbra fordulnak a dolgok, legalábbis Gyuri szempontjából.
Szlatina faluban megállnak, hogy a lovak ehessenek, közben a kocsmáros felkíséri őket egy régi kastélyhoz, ami régen a Czoboriak tulajdona volt. Veronka egy szép rózsát pillant meg a romos kastély falánál.
A kocsmáros elmeséli, hogy a néphit szerint az a rózsa Czobor Mária rózsája, aki leugrott a várfalról, mert egy pásztorlegényt szeretett, de az apja máshoz akarta feleségül adni. A pásztorlegény a lány öngyilkossága után egy rózsafát ültetett azon a helyen, ahol a lány meghalt.
Amikor a hölgyek tovább mennek, Gyuri leszakíttatja a rózsát a kocsmárossal és Veronkának adja. A lány azonban nem fogadja el:
„Veronka hátratette a kezét és hűvösen mondta:
– Volt lelke leszakítani?
– Volt a maga kedvéért. Hát nem cserél?
– Nem. A világért se tűzném fel, azt hinném, hogy a holt leánytól loptam.
– Igazán nem fogadja el tőlem?
– Nem.”
Gyuri erre mérges lesz és eldobja a rózsát, ami legurul a domboldalon. Veronka megkérdezi tőle, hogy mit vétett neki az a rózsa:
„- Vétett – felelte az ügyvéd indulatosan.
– Ugyan mit? Megszúrta?
– Agyonszúrt. Valami olyat adott tudtomra, ami kellemetlen.
– Ugyan mit?
– Megsúgta a mai álmom folytatását. […]
– Kosarat kaptam volna.[…]
– És biztos ön abban, hogy csakugyan kosarat kapott volna?
– Igen, most már biztos vagyok – felelte szomorúan -, hiszen gyaníthatja, kit kértem meg.”
Veronka hirtelen megérti, hogy mire is gondol Gyuri, felkapja a szoknyája szélét és elszalad a fiú elől. Út közben amellett a rózsa mellett megye el, amit Gyuri hajított el, felveszi és melle alá tűzi. Később, mikor beszállnak a kocsiba, Veronka hajából kiesik az oda tűzött szegfű és Gyuri ölébe esik.
„Gyuri fölemelte, hogy visszaadja – Veronka a kezével intett, hogy csak hagyja.
– Legyen a magáé, ha már oda esett, ha már nem akart a hajamban megmaradni.
Igazán nem akart-e? Ezen töprengett Gyuri, amint szagolgatta. Milyen csodálatos, édes illata van! Mitől lehet? A hajtól. S milyen illata lehet magának a hajnak a szegfű nélkül!”
Figyeljük meg, hogy milyen esetlen a két fiatal. Nem azt mondják, amit gondolnak, és nem aszerint cselekszenek, amit mondanak:
• Gyuri jót akart a leszakított rózsával, így akarta felvezetni a lánykérést. Nem számított azonban Veronka reakciójára.
• Veronka egyszerű, naiv, romlatlan lélek, aki nem gondolta arra, hogy megsérti Gyurit a rózsa visszautasításával.
• Mindketten tetszenek a másiknak, de nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, nem tudják azt „felnőttként” kezelni.
Továbbindulnak a kocsival, azonban eltörik a hintó tengelye, elakadnak. Gyuri vállalja a feladatot, hogy egy fejszével bemegy a közeli erdőbe és vág egy tengelynek való fadarabot. Ahogy keresi a megfelelő fát, hirtelen hangokat hall, valaki segítségért kiabál.
Hamarosan egy hasadékhoz ér, amiben egy elgyötört embert talál. Kiderül, hogy a véletlennek köszönhetően a glogovai plébános (vagyis Veronka bátyja) van a hasadékban. Veronka ugyanis előző nap indult el madame Kriszbay elé, aki akkor érkezett meg az országba. Mikor nem értek haza, a plébános eléjük indult az egyik úton, de később úgy gondolta, hátha Veronkáék egy hosszabb, de kényelmesebb másik úton mennek Glogova felé.
Ezért át akart vágni az erdőn, hogy hamarabb hazaérjen, de belecsúszott egy hasadékba. Gyuri és a kocsis végül a lovak hámja segítségével kihúzzák a plébánost a hasadékból, aki nehezen tud járni, mert megsérült a bal lába.
Gyuri és Bélyi János (a pap) bemutatkoznak egymásnak. Gyuri azonnal rájön, hogy a férfi Veronka bátyja, de azt nem mondja meg neki, hogy Veronka a kocsiján van. A pap hallomásból ismeri Wibra Györgyöt:
„- A besztercei híres ügyvéd? Istenem, ilyen fiatal! Örülök, uram, mert egy derék emberrel szoríthatok kezet, kit egész Beszterce magasztal, de százszor jobban örülnék most, ha egy szegény vándordiák állna előttem az előkelő úr helyett, mint megmentőm, akit megjutalmaz-hatnék illő módon. De hogy rójam le hálámat önnel szemben? Tudom, el nem fogadna tőlem semmit…
Gyuri ajkai körül ravasz mosoly hasadozott.
– Hát igen – mondá aztán elfogódott, majdnem remegő hangon -, valamit szívesen elfogadnék.
– Csak, kérem, beszéljen tartózkodás nélkül!
– Eszembe jutott, hogy valamije van a kocsimon.
– Az ön kocsiján?
– Amiről ön nem tud, és amivel engem boldoggá tenne.
A pap mohón odanyújtotta mind a két kezét.
– Bármi legyen is a világon, ím, az öné.”

Figyeljünk meg pár dolgot:
• Bekövetkezett az a külső esemény, amire Gyuri várt!
• Gyuri tulajdonképpen csal, hiszen a pap nem tudhatja, hogy mi van Gyuri kocsiján, ami az övé. Lehet, hogy tudná, hogy a húga az, nem adná olyan könnyen.
Hamarosan visszaérnek Gyuri kocsijához, ahol Bélyi János és Veronka örömmel borul egymás nyakába. Veronka gyorsan, hadarva, kicsit összefüggéstelenül próbál meg mindent elmesélni a bátyjának, ami azóta történt, hogy nem találkoztak: a megbokrosodott lovakat, az összetört kocsit, az elveszett és megkerült fülbevalót, a vacsorát Mravucsánéknál.
A pap közben gyorsan átlátja, hogy mit is kért tőle valójában Gyuri, azonban nem ellenkezik, hiszen Gyuri híres, gazdag ügyvéd. Elmondja a húgának, hogy az, aki megtalálta a fülbevalót (vagyis Gyuri) kér is valamit cserébe. Veronka még mindig nem érti, miről van szó, hiszen Gyuri nem tartott igényt a megtalálói díjra. A bátyja végül elmondja:
„- Kéri vissza a fülbevalót, amit talált, de gazdájával együtt – mondá ünnepélyesen. – És én már oda is adtam neki!”
Veronka végre rájön, hogy miről is van szó és elsírja magát.


2. fejezet Három üszög
Főbb szereplők: Wibra Gyuri, Veronka, Bélyi János, a glogovai plébános, Sztolarik, Gyuri egykori gyámja, Adameczné
Időpont: Az előző fejezet után
Helyszín: Glogova

Veronka persze végül magához tér és örömmel mond igent Gyurinak. Mindannyian felülnek a kocsira és hazamennek Glogovára. Gyuri levelet ír egykori gyámapjának, Sztolariknak:
„Kedves gyámatyám! (így szólt a levél). Nagy dolgokról értesítem, de csak röviden, részleteket majd élőszóval. Atyám örökségét, illetve az esernyőt megtaláltam, némileg Münczné által, némileg a vakesetnél fogva. Jelenleg itt vagyok Glogován, a papnál, kinek a húgát, Veronkát, feleségül kértem. Igen csinos leány, s azonfelül csak úgy juthatok örökségemhez, ha elveszem. Különös körülmények vannak. Küldjön kérem, e lovas ember által két arany karikagyűrűt Huszák Sámuel aranyműves boltjából, és a keresztlevelemet, mely az ön gyámi iratai közt megvan. Azt szeretném, hogyha már holnapután megtörténhetnék az első kihirdetés. Maradtam stb.”
Másnap aztán Gyuri meglepetésére maga Sztolarik állít be a gyűrűkkel, beszélni akar Gyurival. Veronkának feltűnik, hogy Sztolarik még azelőtt akar beszélni Gyurival, hogy a gyűrűket odaadta volna neki, mintha valami olyat tudna mondani, amit nem lehet a gyűrűk átadása után. Ezért, amikor Gyuri és Sztolarik félrevonulnak egy szobába, Veronka a vékony deszkán keresztül hallgatózni kezd.
A két férfi beszélgetésének lényege:
Gyuri elmondja gyámapjának, hogy megvan az esernyő, de az örökséghez csak akkor juthat, ha elveszi feleségül Veronkát. Sztolarik szerint viszont előbb jó lenne meggyőződni arról, hogy benne van-e egyáltalán az esernyőben az utalvány, majd feltesz egy nagyon fontos kérdést:
„Hanem az a kérdés, megkérted volna-e, ha nincs az az esernyőhistória? Felelj őszintén!
– Eszembe se jutott volna.
Egy sikoly hallatszott most a szomszéd helyiségből s valami zörgés utána, mint mikor bútort feldöntenek.”
Veronka tehát mindent hallott, azt persze nem értette, amit az esernyőről beszéltek, de azt igen, hogy Gyuri nem szereti, csak érdekből kérte meg a kezét. A két férfi azonban olyan elmélyülten beszélget, hogy nem hallják meg a sikítást, illetve meghallják, de nem tulajdonítanak neki jelentőséget, úgy vannak vele, hogy biztosan egy cseléd látott egeret, ezért sikít.
Sztolariknak azonban van még mondanivalója, nem véletlen, hogy öreg kora ellenére személyesen jött el. Elmeséli, hogy előző nap, amikor megkapta Gyuri levelét elment Huszákhoz, az aranyműveshez, hogy megvegye a két gyűrűt. Közben beszédbe elegyedett Huszák segédjével, a nyúlszájú Klaniczay Józseffel.
Klaniczay – amikor kiderül, hogy a glogovai pap lányának lesz a gyűrű – elmeséli, hogy előző évben Glogova község egy ezüstnyelet csináltatott náluk. Ennek oka, hogy a híres Glogova szent esernyőnek eltört a nyele, azt cserélték le.
Gyuri persze rögtön elfehéredik, hiszen neki nem az esernyőre, hanem éppen a nyelére van szüksége. Rögtön megkérik a papot, had nézhessék meg az ernyőt a templomban. A pap készségesen mutatja meg nekik, és beigazolódik Gyuri gyanúja, az ernyőnek ezüst nyele van, nem a régi, ócska fanyél, amiben Gyuri öröksége volt.
Gyuri kétségbeesetten tudakozódik, hogy mi lett a fanyéllel, miután kicserélték. A pap úgy emlékszik, Adamecznéhoz, a házvezetőjéhez került. Gyuri rohan Adamecznéhoz, kérdezi, hogy mi lett a nyéllel.
Az öreg házvezetőnő erre hosszas történetbe kezd, minek lényege: az unokája, Matykó megbetegedett, mindenki rögtön tudta, hogy valaki szemmel verte őt.
„-szemmel verték meg, mondom, a Matykót, oda volt a szentem, kis porontyom, arra pedig az egyedüli orvosság, lelkem tekintetes uram, hogy három égő üszköt kell a gyerek ivóvizébe tenni és arról itatni három napig.”
Lábjegyzetként vetem közbe, hogy az üszög, vagy üszök jelentése itt: elszenesedett fadarab. Csak mondom.
A kúra azonban nem használt a gyereknek, egyre rosszabbul lett. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka – legalábbis a néphit szerint – hogy nem volt megfelelő az üszög. Adameczné szerencséjére éppen akkor cseréltek nyelet az ernyőn és úgy volt vele, hogyha egy szent által Veronkának adott esernyő fanyeléből készített üszög sem segít, akkor semmi.
Vagyis Adameczné elégette az esernyő régi nyelét, benne Gyuri örökségével.
„Gyuri a falnak tántorodott, forogni kezdett vele a konyha, őrülten futottak körbe a tányérok, tepsik és fazekak, a takaréktűzhely lyukából óriás lángnyelvet öltögetett rá az a bizonyos harmadik ördög, aki mindig rávigyorog a célnál: »Itt a semmi!«”
A fejezet címe egyébként arra utal, hogy Gyurit három ördög környékezi. Az egyik húzza, a másik tolja a végzete felé, a harmadik pedig kárörvendően kineveti, amikor nem jár sikerrel.


3. fejezet Viszik a kis Veronkát
Főbb szereplők: Wibra Gyuri, Veronka, Sztolarik, Gyuri egykori gyámja
Időpont: Az előző fejezet után
Helyszín: Glogova

Ennek a fejezetnek, vagyis a regény utolsó fejezetének ugyanaz a címe, mint az elsőnek, vagyis a cím keretbe foglalja a művet. Érdemes azon is elgondolkozni, hogy ugyanannak a címnek mennyire más jelentése van a regény elején és végén.
Bekövetkezett hát a katasztrófa Gyuri számára, elveszett az öröksége. A szerencsétlenségeknek azonban még nincs vége, hiszen Veronka mindent tud, bár Gyuriék ezt nem sejtik.
A pap, Sztolarik és Gyuri ebédhez készülődnek, amikor feltűnik, hogy Veronka sehol sincsen. Még a cselédek sem tudják, hol lehet. Az egyik csak annyit látott, ahogy sírva szaladt a határ felé. Mindenki aggódni kezd a kisasszonyért, mi lehet vele.
Sztolarikot különösebben nem rettenti meg a dolgot, javasolja Gyurinak, hogy induljanak haza, hiszen itt már végeztek. Így, hogy nincs meg az esernyő nyele, Gyurinak nincs értelme feleségül vennie Veronkát. Gyuri azonban ellenkezik:
„- Hát nem látja, hogy a Veronka elveszett?
– Mit törődöl vele? Hiszen elveszett az esernyőnyél is.
Gyuri bosszúsan ütött szét a könyökével a poharak között.
– Mit bánom én az esernyőnyelet!
– Úgy? Hát neked a leány kell? Hiszen nem ezt mondtad te nekem ebéd előtt.
Gyuri vállat vont.
– Az akkor volt! Akkor még nem tudtam.
– Hát most már tudod?
– Most már tudom – felelte kurtán.
– Oh, oh – szólt az elnök úr csípősen -, mikor gyújthatta meg Ámor ezt a csodálatos tüzet, mert a leány részéről nem valami nagy érdeklődésre mutat irántad az eltűnése.
– Éppen emiatt érzem e percben a pokol minden keserűségét. Oh, gyámatyám, higgye meg, hogy most szinte kicsiségnek tetszik előttem az örökség elpusztulása.”
Gyuri tehát őszintén szereti Veronkát, csak idő kellett hozzá, hogy erre saját maga is rájöjjön. Sztolarik persze sejtette, hogy ez így van. Félrevereti a harangozóval a falu harangját, mire az összes ember kezd a templom köré gyűlni a határból.
Ehhez tudni kell, hogy a korszakban harangozással adták a falvak, városok tudtára, hogy tűz van. Vagyis, ha a harang olyankor szólalt meg, amikor nem volt mise, akkor mindenki tudta, hogy tűz, azaz nagy baj van és mindenki rohant az oltáshoz.
A harangot persze Veronka is hallja, siet ő is vissza. Gyuri megy eléje:
„- Hol van a tűz? – kérdé tompán.
– Ne ijedjen meg, Veronka. Sehol sincs tűz. Gyámatyám verette félre a harangot, hogy magát hazacsalja. Miért ment el?
A leányka arcát elborította a sápadtság, szép piros ajkát harapdálta.
– Azt én tudom – szólt elhalón, csendesen -, hagyjon el kérem… hagyjon el.[…]
– Hagyjon el – ismételte. – Mit akar tőlem?
Az ifjú hirtelen hozzáugrott, megragadta a kezét. Veronka mindenáron ki akarta rántani, ott huzakodtak szégyenszemre, de csak mégse eresztette el addig, míg erőnek erejével rá nem húzta az ujjára az egyik karikagyűrűt.
Veronka azonban lehúzza ujjáról a gyűrűt és messzire dobja a mezőn. Gyuri hamarosan rájön, hogy Veronka kihallgatta őket és mindent tud, tudja, hogy nem szerelemből akarta feleségül venni őt, hanem az ernyő miatt.
Gyuri teljesen kétségbe esik, hiszen most valószínűleg mindent elveszít. Nincs örökség és megbántotta a lányt, akibe közben valóban beleszeretett. Gyuri végül úgy dönt, hogy őszintén elmond mindent a lánynak:
„- Oh, istenem, semmit sem akarok eltagadni. Hallgasson meg, kérem, hallgasson meg.
Szép csendesen jöttek a réten, Gyuri beszélt, a lányka hallgatott, mialatt a milliárdnyi bogarak, szöcskék élénken zizegtek, suhogtak a fűrengetegben, végezve keresztül-kasul a maguk csodá¬la¬tos útját. A Gyuri beszélt, elmondta egész életét, apjának történetét, a hagyaték valószínű¬ségét, hogyan jöttek rá, hova rejthette Gregorics, miképpen indult el szálról-szálra Bábaszékig, szóval elmondott mindent. A lányka hallgatta, először mint vádló, néma, keserű szemre¬hányással a szemeiben, később csak mint bíró, hogy kihámozza az igazságot, majd a történet fejlődése kezdte érdekelni, belemelegedett: nem volt már se vádló, se bíró, csak egy csodál¬kozó hallgató, ki gyakran szakítja félbe a meglepetés felkiáltásával a fonalat.”
Veronkát lassan magával ragadja a történet:
„- Oh, istenem, hiszen a nyelet elégette Adameczné!
– Az isten áldja meg érte, hogy azt tette – mondá vidáman Gyuri, látván a lányka megolvadását -, mert most legalább bebizonyíthatom, hogy az esernyő nélkül is szeretem.
– Hát csakugyan el akar venni még most is?
– Természetesen. Mit mond hozzá?
– Azt, hogy… (Megakadt, különös elfogódás szorította össze a torkát.)
– Hogy?
– Hogy maga nagyon könnyelmű ember és…
– És?
– És hogy… szaladjunk vissza megkeresni a gyűrűmet.”
A gyűrűt persze nem találják meg a fűben, de Gongoly, a nábob nagylelkűen megoldja a dolgot. Kivezényli az összes kaszását a mezőre, lekaszáltatja az egész mezőt, míg végül az egyik kasza alatt megpendül a gyűrű.
A történet tehát happy end-el ér véget. Mikszáth még néhány mondatban összegzi a történetet:
• Gyuri nem találja meg az örökségét, de megtalálja a szerelmet Veronka személyében. Hatalmas lagzit csapnak, amin a történet összes szereplője részt vesz, és még évtizedekig emlegetik Glogován és környékén.
• Szent Péter esernyőjének legendája a mai napig él a környéken.
• Gregorics vagyonáról azóta sem tud senki semmit, sőt valójában az sem derült ki, hogy a pénzről szóló utalvány benne volt-e egyáltalán az esernyő nyelében.