A török háborúk hősei
Mátyás halála után az ország gyors hanyatlásnak indult. A mohácsi síkon (1526.08.29.) elszenvedett vereség a magyar történelem egyik legmeghatározóbb veresége volt. Az ország három részre szakadt. További sorsa a Magyar Királyság és a hódoltság határán álló végvárakat védő vitézek hősiességén múlott.

A középkori Magyarország válsága
Hunyadi Mátyás halála után az országgyűlés a Jagelló-családból származó II. Ulászlót (1490–1516) választotta királlyá, aki cseh király is volt. A belső hatalmi harcok miatt a nemesség jelentősen korlátozta a király hatalmát. A korábbi királyi bevételek nagy része a bárók és a főpapok zsebébe vándorolt. A kincstár kiürült, bevételei töredékükre apadtak. A végvárak fenntartására, korszerűsítésére nem jutott pénz. A növekvő török veszéllyel szemben a királynak nem volt komoly, ütőképes hadserege. Mátyás fekete seregének nagy része zsold híján szétszéledt. Az országon úrrá lett a széthúzás, a kis- és középnemesek és a bárók között hatalmas ellentétek húzódtak. Nőtt a feszültség a nemesek és a jobbágyok között is. A jobbágyok terheik növekedése miatt fellázadtak, ám a parasztháborút a nemesek kegyetlenül leverték és megtorolták.

II. Lajos és a mohácsi csata
II. Ulászló király halála után fia, a tízéves II. Lajos (1516–1526) lett a király, aki helyett a bárók kormányoztak. Ők látták az ország kétségbeejtő helyzetét. Az ország urai még akkor is egymással torzsalkodtak, mikor az új török szultán, I. (Nagy) Szulejmán (1520–1566) az Oszmán Birodalom legjelentősebb uralkodója elhatározta, hogy meghódítja Magyarországot. II. Lajos követei több keresztény uralkodótól is segítséget kértek. Komoly segítség azonban sehonnan sem érkezett.
A szultán először 1521-ben támadott. Elsőként Nándorfehérvárt vette ostrom alá. A várban nem volt sem elegendő katona, sem elegendő fegyver. A védők hősies kitartása ellenére, Nándorfehérvár parancsnoka, Oláh Balázs és 700 katonája 66 nap ostrom után átadta a rommá vált erősséget a töröknek. Nándorfehérvár elesett. A vereség nagy rémületet keltett az egész országban.
Az törökök újabb támadása Magyarország ellen 1526 tavaszán indult meg. A királyi sereg fővezére Tomori Pál (1475–1526) kalocsai érsek lett, aki kiváló hadvezéri képességeit a déli határok védelmével bizonyította. Tomori tudta, hogy a hatalmas török sereg leginkább akkor győzhető le, amikor átkel a Dráva folyón. A magyar haderő azonban csak lassan gyülekezett, így a törökök bántatlanul átkelhettek a Dráván és megindulhattak az ország belseje felé. Tomori ezután a Mohács melletti síkságon akarta útját állni a töröknek. Abban bízott, hogy a király seregéhez időben csatlakoznak majd Szapolyai János erdélyi vajda hadai. De hadserege végül nem érkezett meg a csatamezőre. 1526. augusztus 29-én a magyar sereg már hajnalban felsorakozott a mohácsi mezőn és várták, hogy a törökök megindítsák a rohamot. Ám a szultán nem adott parancsot a támadásra. Délután 3-4 óra között Tomori adott parancsot a törökök elleni támadásra, így a magyar vitézek megindultak a dombon táborveréshez készülődő törökök felé. Mire elérték a törököket, alaposan kifáradtak. A magyar sereg előtt a török sereg kettévált és bekerítette, majd felmorzsolta a támadókat. A magyarok a török ágyúkkal és a janicsárokkal találták szemben magukat. Egyre többen próbálták az életüket futással megmenteni. A könnyűlovasok közül ez sokaknak sikerült is, de a gyalogságból és a lassan mozgó, vastag páncéllal borított nehézlovasságból csak nagyon kevesen élték túl a csatát. A nehézlovasok közül sokan a csatamező szélén levő mocsárba tévedtek, ahol lovaikkal együtt elmerültek, megfulladtak. A legenda szerint a mocsáron átfolyó és a nyári zivatartól megáradt Csele-patakban lelte halálát II. Lajos király is. Mire a nap lenyugodott, a magyar hadsereg megsemmisült. Elesett sok főúr és főpap, közöttük Tomori érsek is. Az ország szinte vezetők nélkül maradt.
Győzelmük után a törökök végigdúlták az országot. A lakosságot halomra ölték vagy rabként magukkal vitték. A szultán bevonult az ország fővárosába, Budára is, majd a város kirablása után a török sereg hazaindult. Szulejmán ezután állandó és döntő befolyást gyakorolt történelmünkre. Az ország fő védelmét jelentő déli végvárak az ellenség kezén maradtak. A török taktika, hogy a meghódítandó ország hadseregére először súlyos vereséget mérnek, majd visszavonulnak, és egy újabb hadjárat során szállják csak meg. Mindenki tudta: a szultán hadai bármikor könnyedén visszatérhetnek hazánk elfoglalására.

Buda eleste és az ország három részre szakadása
A király nélkül maradt ország koronájára ketten is igényt tartottak. A magyar nemesség egy része Szapolyai János (1526–1541) erdélyi vajdát, a másik része pedig Habsburg Ferdinándot (1526–1564) koronázta királlyá. Ferdinánd hatalma az ország nyugati területein érvényesült (a székhelye Bécs volt), Szapolyi János pedig a keleti országrészt és Erdélyt uralta. A töröknek kedvezett, a két király egymás közti viszálykodása. Mivel Ferdinánd mögött ott állt a Habsburg-ház hatalma, a szultán Szapolyai János támogatta, hiszen a végső cél Bécs elfoglalása volt. Seregei kétszer is Bécs ellen törtek.
1529-ben és 1532-ben is hatalmas haddal vonult át az országon, de a császárvárost nem tudta bevenni. Az 1532-es hadjárata során Szulejmán 70-80 ezres fős sereggel indult Bécs elfoglalására. 1532. augusztus 5-én ért Kőszeg vára alá, melyet Jurisics Miklós 700 környékbeli parasztkatonával védett. Az ostrom 25. napján (augusztus 30-án) Szulejmán váratlanul felfüggesztette a további harcot részint az időjárási körülmények (az ősz közeledte) részint a Bécs felé való továbbnyomulás esélytelensége illetve a császárváros alá vont osztrák seregek nagysága miatt. (Pedig az ostrom utolsó napján Jurisicsnak már csak 200 katonája és 3 mázsa lőpora volt csupán.)

Szapolyai János halála után Ferdinánd véget akart vetni az ország kettéosztottságának. Megpróbálta hadsereggel elfoglalni egész Magyarországot.
A magyar hadszíntéren ekkor jelent meg ismét a török. Szulejmán serege hamarosan Buda alá ért és a törökök 1541-ben vérontás nélkül csellel bevették Buda várát. Az egész ország megszállására nem volt elegendő erejük, így csak a középső területet a Duna-Tisza köze jelentős részét, csatolták az Oszmán Birodalomhoz. Ezzel 150 éves hódoltságba döntve a három részre szakadt, kiszolgáltatott ország elfoglalt területeit.

Magyarország három részre szakadt:
1. A nyugati és az északi rész volt a Magyar Királyság (királyi Magyarország).
Uralkodói a Habsburg-családból kerültek ki, központja Pozsony volt.
2. A keleti részt Szapolyai János fiának, a csecsemő János Zsigmondnak adományozta a szultán. Később ezt a területet hívták Erdélyi Fejedelemségnek.
3. A kettő közti területen a török volt az úr: ezt a részt hódoltságnak nevezték.

A várak szerepe
A Buda elfoglalásával kialakult hódoltság és a Magyar Királyság, valamint Erdély határain egyaránt kiemelkedő szerephez jutottak a várak. A várak védték az országot, másrészt újabb támadások és a rajtaütések, portyák kiindulópontjai voltak. De nagy szerepük volt az ellenség utánpótlásának veszélyeztetésében és a hadműveleti idő fogyasztásában is. Veszély esetén pedig menedéket nyújtottak a környék lakosságának.
A régebbi várakat, kastélyokat, templomokat igyekeztek megerősíteni, átalakítani, építésüknél igyekeztek kihasználni a domborzati és a vízrajzi adottságokat egyaránt. A védelmi vonal várai eltérő erőt képviseltek, és a feladataik is mások voltak. A nagy, többhetes vagy több hónapos ostromnak is ellenállni képes várak között kisebb tarisznyavárak, megfigyelőhelyek és palánkvárak is voltak, amelyek feladata az ellenség mozgásának megfigyelése, az ellenséges csapatok rövid ideig való feltartóztatása volt. A végvárak fenntartása a Habsburgok és a törökök számára is komoly költségeket emésztett fel.

Az ágyútűz ellen vastag és erős bástyákat építettek, és a bástyák védelmére ágyúkat állítottak. A védelem fokozására a várat vizesárokkal, mocsárral vették körül. A vizesárokba gyakran hegyesre faragott karókat is elhelyeztek. A támadók is új fortélyokhoz folyamodtak. Megpróbálták lecsapolni a vizesárkokat, a falak alá pedig titokban alagutakat ástak, amelyeket lőporral töltöttek meg. Ezeket hívták aknáknak. Ha sikerült az aknát felrobbantani, még a legerősebb fal is hosszú darabon leomlott.

A várháborúk hősei
A várakat megfelelő számú katonával és hadianyaggal is fel kellett szerelni. A végvári katonák többsége elszegényedett vagy a török fosztogatás áldozatává vált nemesek, jobbágyok közül került ki, de voltak közöttük városi mesteremberek is. Külön réteget alkottak a társadalmon belül: végvári vitézeknek nevezték őket. Az idegen zsoldosoknál merészebbek és önfeláldozóbbak voltak az ország védelmében.

A törökök 1552-ben hadjáratot indítottak a hódoltság keleti és északi határainak kiterjesztésére, védelmi rendszerének áttörésére.
Az ellenség egymás után vette be a magyar várakat. • A török 1552-ben elfoglalta Temesvárt és Szolnokot.
A támadók útjában már csak egyetlen komoly vár állt: Eger. Parancsnoka, Dobó István minden katonát és pénzt összegyűjtött, amit csak tudott. Megerősítette a falakat is. Helyzetük mégis szinte reménytelennek látszott: a törökök körülbelül hússzoros túlerőben voltak! Az ostrom több mint egy hónapig tartott. Végül győzött a védők helytállása: a török sereg, élén a budai pasával, szégyenszemre visszavonult!
Az egri védők hősiességének híre Magyarországot és a külföldet is bejárta. Vándor énekmondók a magyar győzelem történetével biztattak a többi végvár katonáit. A leghíresebb Tinódi Lantos Sebestyén volt, aki már nem latinul, hanem magyarul írta verseit. Így kezdi Egri históriának summája című versét (1553):
„Summáját* írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szegyönvallását császár hadának,
Nagy vigasságát Ferdinánd királynak.”

Az egri kudarc után Szulejmán szultán úgy határozott, hogy a következő hadjáratban maga áll a sereg élére. A cél ismét Bécs elfoglalása volt. Egy magyar végvár, Szigetvár azonban megint megtorpanásra kényszerítette a törököt (1566). A védők kapitánya Zrínyi Miklós volt. A hosszú ostrom alatt a török ágyúk földig rombolták a falakat. A további ellenállás lehetetlenné vált. A védők elhatározták, hogy élve nem kerülnek török fogságba. Zrínyi vezetésével, egy szál karddal a kézben rárontottak a várból az ellenségre. Mindannyian hősi halált haltak. Az ostrom alatt az idős Szulejmán szultán is meghalt egy járványos betegségben. A vezér nélkül maradt török sereg nem folytatta a hadjáratot, hanem visszavonult. Bécs ismét megmenekült.