A kölcsönös elrettentés időszaka a hidegháború egyik fő jellemzője volt, és a következő elemeket tartalmazta:
Egyesült Államok és Szovjetunió: A hidegháború két főszereplője, amelyek a világ két vezető szuperhatalmává váltak.
Nukleáris fegyverek: A hidegháború során mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió rendkívül nagy mennyiségű nukleáris fegyvert fejlesztett ki és tartott fenn. Ezek a fegyverek képesek voltak pusztító környezeti katasztrófákat okozni.
Szuperhatalom: Az Egyesült Államok és a Szovjetunió szuperhatalomként voltak ismertek, mivel jelentős politikai, gazdasági és katonai befolyással rendelkeztek a világon.
Pusztulás: A hidegháború során az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti konfliktusok veszélyeztették a világ pusztulását, különösen a nukleáris háborúval kapcsolatos fenyegetések miatt.
Környezeti katasztrófa: A nukleáris fegyverek használata vagy balesetek esetén környezeti katasztrófák alakulhattak volna ki, mivel a radioaktív sugárzás és szennyezés súlyos hatásokat gyakorolhat az élővilágra és az ökoszisztémákra.
A kölcsönös elrettentés lényege az volt, hogy mindkét szuperhatalom tisztában volt a másik által rendelkezésre álló hatalmas nukleáris erejével, és úgy vélték, hogy ha bármelyik fél először támadna, akkor a másik fél is megtámadná, ami végzetes következményekkel járna mindkét fél számára. Ezért mindkét fél visszatartó erőként tekintett a nukleáris fegyverekre, és ez hozzájárult a hidegháború során elkerült háborúhoz közvetlenül az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Azonban ez a periódus egyben veszélyes és feszült időszakot is jelentett a világtörténelemben.