Talán eltûnök hirtelen,
akár az erdõben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amirõl számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

József Attila: Talán eltűnök hírtelen…

Halála előtt 1937-ben írta Balatonszárszón. Létösszegző vers, mely a költő életének összefoglalása és értelmezése.
A lírai én szembesül azzal, hogy az élet véges. Megvizsgálja, tudott –e élni azokkal a lehetőségekkel, melyeket az élet nyújtott számára. Életének összegzése során szembesíti a múltat, jelent, és a jövőt.
Figyelembe veszi jelenlegi állapotát a jövőbeli kilátásait és ezekből kiindulva értékeli a múltat. Egy negatív jövőkép felvázolásával minősíti a múltat, ami ezáltal teljesen negatívvá válik. Ez a negatív múlt az oka a negatív jövőnek. A határozószók is (most, majd, még, már, hirtelen, korán, soha) utalnak az időszembesítésre. A vers szerkezete, a költő életének minőségére épül, mely a három idősíkban mutatkozik meg. A vers egy jövő idejű kijelentéssel kezdődik és egy jelen idejűvel záródik. Az első és az utolsó mondat létállapotot közöl, míg a többi mondatban a múlt idő uralkodik. Minden versszakban szembesíti a múltat a jelennel, mindezt úgy, hogy a jelen képe mindig magába foglalja a jövő befejezettségét, vagyis az élet folytathatatlanságát. A költő az egyes idősíkokban másképpen cselekszik. Míg a múltban aktív volt (elpazaroltam, kiröhögtem), addig a jelennek csak passzív résztvevője (hallgatom, megbánás fog át). Úgy érzi elhibázta az életét. Erkölcsileg vétett, nem tudta kiteljesíteni személyiségét és úgy érzi most már késő. Bűnösnek érzi magát, azért mert a választás előtte állt, de ő mégsem élt a lehetőségekkel. Nem azokat a dolgokat tette, amiket kellett volna. Pl.: ,,korán vájta belém fogát a vágy” Ettől függetlenül vállalja a felelősséget a múltban elkövetett tetteiért, mert tudja, hogy a kialakult helyzetért csak saját magát okolhatja. Legnagyobb hibája, hogy másnak hitte az életet, mint amilyen az valójában és azt hitte örökké fog élni. ,,Ifjúságom, e zöld vonat / szabadnak hittem és öröknek. Itt tűnik fel az erdő motívuma. Az erdő a természet képe és az emberi életkorok rétegződve épülnek egymásra a versben. Ahogy a költő a gyermekkorból –az ifjúságból eljut a jelenbe, úgy jut el a természet a tavasztól a télig. A bimbót a zöld vadon, azt pedig a száraz ág követi. A múltbéli rossz döntések, felelnek a mostani helyzet kialakulásáét, ahonnan már nincs vissza út. A lezárást a költő úgy fejezi ki, hogy ,,várhattam volna még”. A vers megadó, csöndes, bántó hangvételű. Nincs küzdelem a kialakult helyzettel, nincs vívódás. minden befejezett és világos. Visszaadni a teremtőnek a testét, visszatérni a nagy egészbe, a természetbe.