Antigoné,Oidipusz lánya már a történet elején nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot: Kreón, a nagy király parancsa a fiatal leány szívébe mar, nagyon fáj neki, hogy hőn szeretett fivére nem találhat végső nyugalmat.
A lelkiismeretes, talpraesett lány azonban nem hagyja, hogy a kegyetlen törvény hatalma elriassza tervétől: az éjszaka leple alatt eltemeti Polüneikészt, annak rendje és módja szerint. Ezáltal megszegi ugyan a parancsot, de amit a szíve diktál a király el nem tiporhatja. A józan ész szava hiába kiált felé kétségbeesetten Iszméné szájából,elhatározásában rendíthetetlen:
„Ketten maradtunk meg csupán, gondold csak át,
Mi vár reánk, ha általhágjuk vakmerőn
A törvényt, mit király kimond, s hatalma véd.
Meg kell, hogy ezt is értsd: mi gyönge nők vagyunk.
A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek, s ha már felettünk ők urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”
Antigoné öntudatosan és határozottan hajtja végre tettét, aláírva ezzel halálos végrendeletét,annak ellenére,hogy tisztában van tettei következményével.Miután egy őr elvitte az uralkodó elé, higgadtan viselkedik, beletörődik sorsába. Egyetlen szó vagy ellentmondás nélkül tűri az őt ért vádakat, sőt, bátran, vakmerően néz szembe a halállal. Kreón képmutató aljassággal úgy akarja megölni őt, hogy ne sértse meg ezáltal az isteni törvényt. Ekkor olvasás közben szinte hallani lehet Antigoné csengő,tiszta hangját, amint megható és gyönyörű halotti siralmat énekel:
„A várossal talán nem szállok szembe én.Miféle törvény kényszerít ezt mondanom?Hiszen férjem helyett másik férjem lehet, s ha elvesztettem, más férjemtől gyermekem,De hogyha Hádész rejti már apám s anyám,Már nem születhet testvérem többé soha.”
Ilyenkor megláthatjuk valódi énjét: a sokat szenvedett, kemény, olykor rideg külső mögött szeretteljes, érzelmes női lélek lakozik, aki semmi másra nem vágyik, csak egy kis szeretetre. Számára ez már a földi boldogság lenne. Az a földi boldogság, amelyet eddig hiába keresett, hisz próbálkozásai mind kudarcba fulladtak. Így nem marad más számára, mint a végső beletörődés és a hit. Antigonét elhurcolják. Reménykedik, hogy így véget érnek evilági szenvedései. Azonban amint megtudja kegyetlen ítéletét, öngyilkosságba menekül. Antigonéban felülkerekedik a női lélek törékenysége, ezt a sorscsapást már képtelen elviselni, nem lát más kiutat.
Antigoné emberi nagysága vitathatatlan, élet-edzette lelkében azonban mégis felülkerekednek a női érzések, a fájdalom, a gyengeség.
(gyakori kérdéseken találtam)