Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!
Biosz
raczne-nagy-ilona4021
kérdése
230
Csatoltam képet.
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Középiskola / Biológia
Válaszok
2
raczne-nagy-ilona4021
válasza
Valaki tudna nekem segíteni köszönöm előre is
0
raczne-nagy-ilona4021:
Valaki tudna nekem segíteni köszönöm előre is
2 éve0
Rosszvagyokmatekbol123
válasza
1822. július 20-án született Johann Gregor Mendel osztrák szerzetes, botanikus, aki már az 1800-as évek közepén örökléstani felfedezésekről számolt be.
1840-ben az olmützi egyetemen filozófia képzésen vett részt, itt matematikát és fizikát is hallgatott, ezekben a tárgyakban különösen jó volt.
Apja nagyon várta haza, hogy átvegye a családi gazdaságot, de Mendel inkább a brünni (ma Brno) Szent Tamás kolostorban talált otthonra, és Ágoston-rendi szerzetes növendéknek állt. 1847-ben pappá szentelésével vette fel a Gregor nevet.
Különleges magvakat szerzett be, és növények keresztezésével, azaz hibridizációval kísérletezett. Végül a borsót választotta tudományos megfigyeléseinek főszereplőjévé. A kolostor kertjének kis ágyásában 1856-től kezdve éveken keresztül kísérletezett a legmegfelelőbbnek tűnő növénnyel, a borsóval. Évekig jegyzetelte szaporításának eredményeit, ebből született meg 1865-ben tudományos értekezése a Kísérletek növényhibridekkel címmel. Napp főapát halála után ő vált a monostor vezetőjévé, így már egyre kevesebb ideje maradt a tudományos munkáira. Eredményei nem keltettek nagy visszhangot, majd halálával egy időre feledésbe merültek.
A 20. század elején kiváló biológusok kezdték el újrafelfedezni az öröklődéshez kötődő megfigyeléseit. Ekkor nevezték el főbb tételeit Mendel-szabályoknak, tanításait pedig mendelizmusnak. Fogalmaival, mint a domináns és recesszív öröklésmenet, vagy homo- és heterozigóta lefektették a klasszikus genetika alapjait. Ne feledjük, genetikáról csak 1905-től fogva kezdtek beszélni.
Matematikai tudását kísérleteinél hasznosította, megalapította ezzel a biometria tudományát. Statisztikai számításokat végzett a különböző generációk tulajdonságainak megjelenési lehetőségeiről.
Az allél a kromoszóma egy adott lókuszán elhelyezkedő gén variációja. Példa rá több virágfaj színének változása virágzáskor. A folyamatot egy gén szabályozza, amelynek számos változata lehet, így fehér, piros színt eredményezve a virágban.
A gének olyan nukleinsav-szakaszok a DNS-ben vagy az RNS-ben, amelyek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék szabályozásához és előállításához szükséges információkat tartalmazzák. A géneket szüleiktől öröklik az utódok a szaporodási folyamat során.