Magyarország nagytájai földrajzi egységek, melyek az ország területét különböző földrajzi jellemzők alapján osztják fel. Az ország 7 nagytájra osztható, melyek eltérő természeti, földrajzi, kulturális és történelmi sajátosságokkal rendelkeznek.

Az Északi-középhegység Magyarország legnagyobb hegysége, melynek legmagasabb pontja a Kékes csúcsa, 1014 méter magas. A hegység kiterjedése mintegy 30 ezer km², és a Dunántúl északi részét foglalja el. A hegységben találhatók a Bükk, a Mátra, a Cserhát és a Börzsöny-hegységek, valamint számos természeti látnivaló, például a Szalajka-völgy és a Lillafüredi vízesések.

Az Alpokalja a Dunántúl nyugati részén terül el, és a Dunántúli-középhegységtől az Alpokig terjed. Az Alpokaljának jellemzője a völgyek, dombok és hegyláncok közötti síkságok megléte. A területen találhatók a Balaton-felvidék, a Vértes, a Gerecse, a Bakony és a Pilis hegységek, valamint a természetvédelmi területek, például a Kis-Balaton és a Kőszegi-hegység.

Az Észak-alföld a Kárpát-medence legnagyobb síksága, melynek jellegzetességei a kiterjedt folyóvölgyek, a homokos területek és a szikes puszták. Az Észak-alföldön található a Hortobágyi Nemzeti Park, amely a világörökség része. A területen találhatók a Mátra előhegységei, az Aggteleki-karszt, a Bükkalja, a Zemplén és a Tokaj-hegyalja.

A Dél-alföld a Duna és a Tisza folyók között terül el. A területen található a Kiskunsági Nemzeti Park, amely a puszta jellegzetességeit mutatja be. A Dél-alföldön találhatók az Északi-középhegység előhegységei, az Alpokaljai dombok, a Mecsek és a Villányi-hegység.

A Dunántúli-középhegység az ország középső részén terül el. A Bakony a legnagyobb és legismertebb hegység a Dunántúli-középhegységben, de a Vértes-hegység és a Gerecse-hegység is fontos természeti területek.