A császári hadsereg létszámának jelentős változása azután következett be, hogy az 1709-ben lezajlott pozsonyi országgyűlésen elfogadták a haderőnövelő terveket. A terveknek köszönhetően a császári hadsereg létszáma megduplázódott, és az erősítések révén a hadsereg hatékonysága is jelentősen nőtt.

A kuruc hadseregben a gyalogság és a lovasság aránya az első időszakban (kb. 1703-1705) még inkább az előbbi felé hajlott, de idővel a lovasság aránya növekedett. Ennek oka részben a hadviselés jellege volt, amelynek során a kuruc hadsereg inkább a kis csoportokra épülő gerillaharcot folytatott, amelyhez jobban megfelelt a mozgékonyabb lovasság. Az arány változásában közrejátszottak a hadsereg pénzügyi forrásainak korlátozott volta is, hiszen a lovasság fenntartása nagyobb költségeket jelentett, mint a gyalogságé.

Az arány a korszakban általánosan elfogadottnak számított, bár az is igaz, hogy a harcmodorok változásával az arányokat is folyamatosan módosítani kellett. A kuruc hadsereg korszerűnek számított a korához képest, hiszen a gerillaharc sok helyzetben előnyösebb volt, mint a hagyományos csaták megvívása.

A császári haderő győzelmei a többek között a hadi fegyelemnek, a modern fegyvereknek, az erősebb ellátásnak és a jobb kiképzésnek köszönhetőek voltak. Ugyanakkor a császári haderőnek több ellensége is volt, míg a kurucok helyzete egységesebb volt, és a helyi lakosság támogatása is nagyobb volt. A kuruc hadsereg nagy részét a török háborúra szánt császári haderőből szervezték, így a korábbi kiképzés és fegyelem is meghatározó volt. A kurucok a gerillaharc révén sokszor sikeresen kivédték a császári haderő erejét, és így birtokolták az ország jelentős részét.