Keresés


Toplista

Toplista
  • betöltés...

Magántanár kereső

Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél Az utolsó felolvasás

282
Sziasztok! Vázlat elemzést kell írnom Kosztolányi Dezső Esti Kornél sorozatából Az utolsó felolvasás-ból, tudna segíteni valaki?
Előre is köszönöm! :D
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Középiskola / Irodalom

Válaszok

2

Esti Kornél Kosztolányi jelképes figurája. Kettős alteregó. Részben maga Kosztolányi, részben pedig történeteinek elbeszélője. Ezzel talán az emberi személyiség sokszínűségét és kiismerhetetlenségét próbálta meg ábrázolni, hiszen az ember saját maga sem tudja, mi rejlik benne, mire képes. Jelképes történetei háttérszövegükkel végtelen értelmezési lehetőséget nyújtanak az élet és a másik ember énje felé is.

Az utolsó felolvasásban mintegy összefoglalóan szól teremtett alakjáról. Jellegzetes vonásait kidomborítva logikusan vezet el a tragédiáig, mely egy bonyolult művészlélek zaklatott kiismerhetetlen életének tragikus önpusztítása. A megszokott, monoton létezésben csak az jelent igazi örömöt, ha új és ismeretlen világ tárul fel előtte, ezernyi új arccal.

A beletörődöttség illúziótlanságával “repül tovább” kötelezettségszerűen, s a történést csak álomként fogja fel. Az indulások és az utazás is kényszert jelent számára, mely csak felindultságot vált ki. Ennek a következménye a szinte ösztönössé vált cigarettázás.
Az utazás azonban nem igazi elfoglaltság. Lehetőséget teremt az önelemzésre, az élet, a létezés végiggondolására. A képek egymás után tűnnek fel. A vegetatív emberi “értékeken” túl feltűnnek a “társak”. Ám ez is csak illúziónak tűnik, hiszen a barátok elkallódtak, az osztálytársak pedig leértékelődtek, egy mási világszintre kerültek. Az igazi kapcsolatteremtés lehetetlenné vált, feszélyezett. A kiszolgálás és a kiszolgáltatottság jellemzi. A művészi felsőbbrendűség tudatával gondol vissza tisztelőire, a közönségre; a büszkeségét is jelképezheti a füle hallatára végbemenő, értékelő pincér-vita. A két világ – a lelki és reális, – ütközési területét jelentik látogatások kötelességszerű “nevezetesség – megtekintései, de a elhatárolt művészvilágba betör az élet is.

Az álomvilágból visszazuhan a jelenbe, felsejlenek teendői, és ezzel újra visszakerül kiindulási lelkiállapotába. A megérkezés szintén egy általános, újra és újra ismétlődő folyamat, szokásos formulák sorozata. Ám az egyhangúságból meglepetések sorozata zökkenti ki. Szinte belehalt már az eseménytelenségbe, de érzékenysége révén képes felismerni a szokatlant, az elütőt.

Fordul a kocka. Az eddigi kiszolgált művész hamarosan kiszolgáltatottá válik. Elveszti tájékozódási képességét. Kosztolányi azt sugallja, hogy a monotonitásba való belenyugvás nem jelent megoldást semmire. Ahogy a világ tárgyilagossága egyformává vált, úgy veszlik el a személyiség is. A céltalan kitörni képtelen ember eleve halálra van ítélve, és ha a világ kegyetlensége nem pusztítja el, önmaga gyilkosává válik. Az épületben való bolyongás a labirintus-képzetet vetíti elénk, felelevenítve ezzel a halál gondolatkörét is. Mintha ott lenne az eleve elrendeltség is Esti Kornél sorsában. Gondos készülődése az előadás előtt ütközik művészi hanyagságával. A tükör fontos motívumként jelenik meg a novellában. A bolyongása során mindig a tükörbe ütközik. Ezek mutatják meg az ő külsejét, de ezek azok a tárgyak, melyek mintha szándékosan félrevezetnék. Eltévelyedésének okai lennének. Nem csupán konkrét tárgyi valóságában hanem ennél sokkal mélyebb, lelki útjain is.
Idealizált állapotot vetítenek elő, s nem engedik meg a valódi szembesülést. Az életrésszé vált utazás, bolyongás okozta vesztét. Az idegesség, az elkésettség lehetőségének gondolata, a precizitás rendjének felbomlása kizökkentik elkülönült világából. Visszatérve szobájába, rádöbben a valóságra. A számára ismeretlen világ rendje örökké kiismerhetetlen marad. Átértékelődik az egész élete. Látja az eddigi értelmetlenségét. Nem tudja átlépni a küszöböt csak úgy, hogy kilép a valóságból.

Az emberi segítség azonban már hiábavaló ott, ahol eldöntött és kilátástalan a sors. A novella a tükör-motívummal záródik. A művészember felsőbbrendűség-tudatát hangsúlyozó ítélettel
0


Esti Kornél Kosztolányi jelképes figurája. Kettős alteregó. Részben maga Kosztolányi, részben pedig történeteinek elbeszélője. Ezzel talán az emberi személyiség sokszínűségét és kiismerhetetlenségét próbálta meg ábrázolni, hiszen az ember saját maga sem tudja, mi rejlik benne, mire képes. Jelképes történetei háttérszövegükkel végtelen értelmezési lehetőséget nyújtanak az élet és a másik ember énje felé is.

Az utolsó felolvasásban mintegy összefoglalóan szól teremtett alakjáról. Jellegzetes vonásait kidomborítva logikusan vezet el a tragédiáig, mely egy bonyolult művészlélek zaklatott kiismerhetetlen életének tragikus önpusztítása. A megszokott, monoton létezésben csak az jelent igazi örömöt, ha új és ismeretlen világ tárul fel előtte, ezernyi új arccal.

A beletörődöttség illúziótlanságával “repül tovább” kötelezettségszerűen, s a történést csak álomként fogja fel. Az indulások és az utazás is kényszert jelent számára, mely csak felindultságot vált ki. Ennek a következménye a szinte ösztönössé vált cigarettázás.
Az utazás azonban nem igazi elfoglaltság. Lehetőséget teremt az önelemzésre, az élet, a létezés végiggondolására. A képek egymás után tűnnek fel. A vegetatív emberi “értékeken” túl feltűnnek a “társak”. Ám ez is csak illúziónak tűnik, hiszen a barátok elkallódtak, az osztálytársak pedig leértékelődtek, egy mási világszintre kerültek. Az igazi kapcsolatteremtés lehetetlenné vált, feszélyezett. A kiszolgálás és a kiszolgáltatottság jellemzi. A művészi felsőbbrendűség tudatával gondol vissza tisztelőire, a közönségre; a büszkeségét is jelképezheti a füle hallatára végbemenő, értékelő pincér-vita. A két világ – a lelki és reális, – ütközési területét jelentik látogatások kötelességszerű “nevezetesség – megtekintései, de a elhatárolt művészvilágba betör az élet is.

Az álomvilágból visszazuhan a jelenbe, felsejlenek teendői, és ezzel újra visszakerül kiindulási lelkiállapotába. A megérkezés szintén egy általános, újra és újra ismétlődő folyamat, szokásos formulák sorozata. Ám az egyhangúságból meglepetések sorozata zökkenti ki. Szinte belehalt már az eseménytelenségbe, de érzékenysége révén képes felismerni a szokatlant, az elütőt.

Fordul a kocka. Az eddigi kiszolgált művész hamarosan kiszolgáltatottá válik. Elveszti tájékozódási képességét. Kosztolányi azt sugallja, hogy a monotonitásba való belenyugvás nem jelent megoldást semmire. Ahogy a világ tárgyilagossága egyformává vált, úgy veszlik el a személyiség is. A céltalan kitörni képtelen ember eleve halálra van ítélve, és ha a világ kegyetlensége nem pusztítja el, önmaga gyilkosává válik. Az épületben való bolyongás a labirintus-képzetet vetíti elénk, felelevenítve ezzel a halál gondolatkörét is. Mintha ott lenne az eleve elrendeltség is Esti Kornél sorsában. Gondos készülődése az előadás előtt ütközik művészi hanyagságával. A tükör fontos motívumként jelenik meg a novellában. A bolyongása során mindig a tükörbe ütközik. Ezek mutatják meg az ő külsejét, de ezek azok a tárgyak, melyek mintha szándékosan félrevezetnék. Eltévelyedésének okai lennének. Nem csupán konkrét tárgyi valóságában hanem ennél sokkal mélyebb, lelki útjain is.
Idealizált állapotot vetítenek elő, s nem engedik meg a valódi szembesülést. Az életrésszé vált utazás, bolyongás okozta vesztét. Az idegesség, az elkésettség lehetőségének gondolata, a precizitás rendjének felbomlása kizökkentik elkülönült világából. Visszatérve szobájába, rádöbben a valóságra. A számára ismeretlen világ rendje örökké kiismerhetetlen marad. Átértékelődik az egész élete. Látja az eddigi értelmetlenségét. Nem tudja átlépni a küszöböt csak úgy, hogy kilép a valóságból.

Az emberi segítség azonban már hiábavaló ott, ahol eldöntött és kilátástalan a sors. A novella a tükör-motívummal záródik. A művészember felsőbbrendűség-tudatát hangsúlyozó ítélettel
0