A rövid és a hosszú út

Egy alkalommal rabbi Jehosua ben Hánánjá útnak indult. Hosszú ideig baktatott a kikövezett, egyenes úton. Amkor végre messziről megpillantotta a város épületeit, egy útelágazáshoz ért. Két út állt előtte: az egyik jobbra vezetett, a másik balra. Az egyik kényelmesnek és simának tűnt, míg a másik csupa kő és homok volt. Rabbi Jehosua ben Hánánjá nem tudta eldönteni, hogy melyiken induljon el. Körülnézett, és egy gyereket pillantott meg, aki egy fa árnyékában pihent. Megszólította:
− Fiam, mondd meg, kérlek, melyik út vezet a városba!
− Mindkét út a városba vezet − válaszolta a fiú.
− És melyik a jobbik?
Az egyik útra mutatván így szólt a gyerek:
− Ez a rövid és hosszú út.
A másikra mutatván pedig így:
− Ez a hosszú és rövid út.
− Ezek szerint nincs nagy különbség az utak között. A rövid úton fogok menni, ami kényelmesebbnek is tűnik, és gyorsabban oda is érek majd a városba.

Rabbi Jehosua ben Hánánjá elindult. Az út valóban rövid és kényelmes volt, így gyorsan közeledett a város felé. Már azt hitte, mindjárt odaér, amikor észrevette, hogy az út nem folytatódik. Gyümölcsösök és kertek állták el az útját.
− Amennyiben itt haladok tovább, úgy kerítéseken kell átmásznom, és kis ösvényeket keresnem. Ráadásul azt sem tudni, mikor fogok így eljutni a városig!

Rabbi Jehosua ben Hánánjá úgy döntött, visszaballag az útelágazáshoz. A fiú, akivel beszélt, még mindig ott ült. Rabbi Jehosua ben Hánánjá ismét megszólította őt:
− Fiam, miért mondtad, hogy ez a rövidebb út?
− Hát, nem mondtam azt is, hogy hosszú? − kérdezte a fiú.
Rabbi Jehosua ben Hánánjá megcsókolta a gyerek fejét.

− Ti, Izrael fiai mind bölcsek vagytok, a kicsitől a nagyig! Fontos dolgot tanultam ma tőled: Vannak olyan utak, melyek rövidnek látszanak, de valójában hosszúak, és vannak olyan utak, amelyek hosszúnak látszanak, de valójában rövidek!

Rabbi Jehosua ben Hánánjá elindult a hosszúnak látszó úton, és hamarosan megérkezett oda, ahová indult.

Vagy



A kis görbringa története


Hol volt, hol nem volt, hetedhét hóbuckán is túl, mesze, messze, valahol az Óriás-hegy völgyében élt éldegélt egy kis hódeszka. Ez a kis hódeszka nagyon szomorú volt, mert teljesen egyedül volt. Naphosszat csak a falnak dőlve tétlenül álldogált és semmi mást nem csinált.


Egy nap, ahogy odalent a hegy lábánál álló kis házikóban unatkozva támasztotta a falat, hát kit vesz észre: egy gördeszkát. Viharverten, megtépázva, a sarokba állítva némán viselte szomorú sorsát. Látszott rajta, hogy nem mostanában kezdte életútját. Sok-sok trükköt ismerhetett, bizonyára nem egy tanítványa őrizte meg emlékét.


Mintha csak jobb időkre várna, olykor-olykor unottan meg-megpörgette egyik-másik kerekét. Látta ezt a hódeszka, megsajnálta és megszólította:

„Hát te kedves kis gördeszka mit keresel itt, ahol még egy korlát sincsen amin lecsúszhatnál?“

„Ide támasztott a gazdám, azt mondta, hogy már öreg vagyok, ki vannak kopva a csapágyaim és már semmire sem vagyok jó“ – mondta lehangoltan a gördeszka, majd kicsit megbillentette az elejét.

„Látod, én is csak ide vagyok támasztva, rám sem néznek amióta megjött a tavasz. A tavaly is ez volt. Amint megjön a tavasz, máris senkinek sem vagyok érdekes és aztán egész decemberig várhatok, mire valaki újból észrevesz“ – mondta bánatosan a hódeszka, majd lemondóan legyintett egyet a szökevénypántjával. „Bizony, bizony, ez nagyon szomorú, hogy egyszerűen így elhagynak minket. De tudod mit, együtt talán tudnánk valamit kezdeni. Mit szólsz hozzá?“ – csillant meg a krómozás a hódeszka fémmel szegett élén.


Így is történt. Gyakran és sokat játszottak együtt és nagyon jól érezték magukat. Már azt gondolták, semmi baj nem érheti őket amikor egy reggel azt látják, hogy a szemközti fal mellett, egy ismeretlen deszka heverészik lustán.

„Hát te meg ki vagy“ – kérdezi tőle kíváncsian a hódeszka.

„Én vagyok a waveboard“ – mondta nagy büszkén a jövevény.

„Az apám eredetileg gördeszka volt, az anyám meg állítólag egy hódeszka“ – világosította fel őket a waveboard.

„Á, akkor te lennél a mi kis csemeténk?“ – kérdezte kíváncsian a hódeszka. „Mert amint látod, én egy kecses kis hódeszka vagyok, aki meg itt mellettem támaszkodik a falnak, az meg egy öreg gördeszka“ – mondta a hódeszka, majd még hozzátette:

„Mi az utóbbi hónapokban szinte minden percet együtt töltöttünk. Lám, lám, meg is lett az eredménye. El sem tudod képzelni, hogy milyen boldog vagyok!“ – mondta lelkesen a hódeszka, miközben örömében a szegélyéről szinte az összes rozsda lepotyogott.

„Hát bizony, én sem is hittem volna, hogy még megérem az utódomat, aki majd átveszi a helyemet“ – mondta a gördeszka miközben megpörgette a jobb felső kerekét.

„Látod, már csak ez az egy kerekem forog. Ha ez is berozsdásodik, végképp kidobnak,“ – sóhajtott szomorúan a gördeszka, „de most már nem is bánom, mert látom hogy volt értelme az életemnek“ – mondta megnyugodva és a sorsába beletörődve, miközben a kereke lassan leállt.


...................


Eltelt egy-két év és az ifjú waveboard elismerést elismerés után aratott. Már senki sem emlékezett a vén gördeszkára, mindenki teljesen megfeledkezett róla.


Ahogy egy nap gondtalanul tekereg az úton jobbra-balra, egyszer csak jön vele szembe valaki, majd megáll mellette:

„Téged meg hogy hívnak?“ – kérdezi a furcsa jövevénytől.

„Hudora Big Wheel a teljes nevem, de hívj csak egyszerűen rollernek.

„Ez óriási! Ilyennel még nem találkoztam! Nem lenne kedved csinálni velem egy-két kört? Mit szólsz hozzá?“

„Hogyne lenne! Nagyon örülök, hagy találkozhattam valakivel, aki szintén alig várja, hogy össze-vissza tekeregjen, akárcsak én. Elárulok neked egy titkot: egész eddigi életem során eddig mindig csak tekeregtem“ – mondta vidáman a roller.


Majd miután elfáradtak, hazamentek, aludtak egy jót, majd másnap újra együtt tekeregtek. Harmadnap ugyanígy. Sokat, sokat tekeregtek így együtt, nap, mint nap.


Az egyik nap, ahogy mindenről megfeledkezve vígan tekeregnek, hirtelen mit látnak? Mintha kissé a rollerra hasonlítana de mégsem az, inkább olyan, mint a waveboard, de annak sem mondható.

Ez meg aztán ki lehet?

„Juj, tudod ki ez? Ismered?“ – kérdezi meglepetten a waveboard a rollertól.

„Hát hogy hogy hívják, azt most nem árulom el neked, de nem is sejted, ki lehet?“ – kacérkodik hamiskásan mosolyogva a roller.

„Csak nem?“ – kérdezi meghökkenve a waveboard.

„De bizony! Ő az, bizony! A mi fiunk!“ – mondta büszkén a roller, majd a kis ismeretlenhez fordult:

„Mutatkozz be szépen az apukádnak!“

„Én vagyok a Freerider Skatecycle! Enyém a jövő!“ – kiáltotta kitörő örömmel a kis görbringa, hogy végre az apját is megismerhette, majd gyorsan nekiszaladt és leírt egy elegáns fekvő nyolcast a tiszteletére.


Ez volt hát a kis görbringa története. Jó éjszakát gyerekek. Szép álmokat. Aludjatok jól!