I. A demokrácia jelentése, kialakulásának előzményei:
A demokrácia szó jelentése népuralom, a görög démosz (nép) szóból ered. A történelem
során először Athénban fordult elő az, hogy a szabad polgárok irányították és ellenőrizték
az állam működését azáltal, hogy részt vehettek a hatalom intézményeinek munkájában,
s betölthettek állami hivatalokat.
A demokrácia kialakulását Athénban két társadalmi csoport, a démosz és az
arisztokrácia küzdelme előzte meg. A Kr.e. 7. századig Athén irányítói az arisztokrácia
köréből kerültek ki: ők voltak a nagyobb birtokokkal rendelkező, régi múltú családok
leszármazottai. Az állam irányítói a körükből választott arkhónok voltak. A démosz tagjai
(kisbirtokosok, kézművesek, kereskedők) nem rendelkeztek politikai jogokkal. Az
arisztokrácia irányító szerepe miatt ezt az időszakot az arisztokratikus köztársaság korának
nevezzük.
A Kr.e. 7. századtól azonban a görög gyarmatosítás hatására megélénkült a
kereskedelem, Athén fő exportcikkei az iparcikkek lettek. Ez maga után vonta az iparos
és kereskedő réteg anyagi gyarapodását, megerősödését. A megerősödő démosz, amely
addig nem vehetett részt az állam irányításában, harcot indított politikai jogaiért, vagyis hogy
a démosz tagjai is válaszhatóak legyenek hivatalokba, szerepet kapjanak az állam
irányításában.
II. A demokrácia kialakulásának folyamata:
Kr.e. 621: Drakón arkhón – írásba foglalta a törvényeket; korábban Athénban az
arisztokrácia a szokásjog alapján ítélkezett, gyakran önkényesen. Az írásba foglalás ennek
szabott gátat, egyfajta jogi védelmet jelentett az arisztokrácia önkényes ítéleteivel
szemben a démosz számára. „Vérrel írott” törvényeknek is nevezik, mivel a legkisebb bűnt
ugyanúgy halállal sújtotta, mint a legnagyobbat („drákói szigor”).
Kr.e. 594: Szolón reformjai – különleges felhatalmazás birtokában kapott lehetőséget a
társadalmi problémák rendezésére;
Intézkedései:
- Athén lakóit éves jövedelmük alapján vagyoni osztályokba sorolta (500, 300, 200
mérő éves jövedelemmel rendelkezők és a thészek, vagyis napszámosok). Az első 3
vagyoni osztályba tartozók már részt vehettek az állam irányításában: ide
tartozott a démosz vagyonos rétege, tehát ők már kaptak politikai képviseletet.
- Eltörölte a démosz szegényebb rétegét fenyegető adósrabszolgaságot
- Eltörölte a fennálló adósságokat („teherlerázás”), az addig külföldre eladott
adósrabszolgákat állami pénzen visszavásárolta
Szolón reformjaival a démosz vagyonosabb rétege jelentősen megerősödött, és a
szegényebbek számára is kedvezőek voltak intézkedései. A démosz azonban ekkor még
nem volt elég erős ahhoz, hogy átvegye a hatalmat az arisztokráciától, miközben az
arisztokrácia hatalma sem volt már a régi. Hatalmi egyensúly alakult ki tehát, amelyet egy
tehetséges politikus arra használt ki, hogy saját egyeduralmat alakítson ki. Ez a politikus volt
Peiszisztratosz.
Kr.e. 560-510: a türannisz (egyeduralom) időszaka – Kr.e. 527-ig Peiszisztratosz volt.
Athén türannosza, majd fiai követték ;
A türannisz a démosz számára volt kedvező:
- nagyszabású építkezések kezdődtek, melyek az iparos és kereskedő rétegnek adnak
munkát, és ezáltal jövedelmet
- bővültek Athén kereskedelmi kapcsolatai
A démosz így tovább erősödött, az egyeduralom pedig néhány évtized után már tehernek
bizonyult; Kr.e. 510-ben Peiszisztratosz fiait elűzték Athénból. Rövid belharcok után
Kleiszthenész került ki győztesen.
Kr.e. 508: Kleiszthenész refomjai – a demokrácia betetőzése
- A legfőbb hatalmi szervvé a népgyűlést tette
- a korábbi vagyoni beosztás helyett területi alapon osztja be Athén és környező
területek lakosságát: Attika félszigetét 10 phülére (kerületre) tagolta. Minden phülé
három részre tagolódott: egy városi, egy tengerparti, és a kettő közötti szárazföldi
részre.
Az új beosztás a démosz túlsúlyát biztosította azáltal, hogy a három nagy egységből
kettőben a démosz tagjai éltek többen (a városi részben a kézművesek, a tengerparti
részen a kereskedők). Amikor az állami intézményekbe képviselőket sorsoltak a
phülékből, a démosz tagjai nagyobb számban kerültek be.
- A zsarnokság megakadályozásra bevezette a cserépszavazást: ha valakivel szemben
az a gyanú merült fel, hogy egyeduralomra tör, a népgyűlésen a polgárok
szavazhattak; amennyiben 6000-nél többen írták a nevét cserépdarabra, 10 évre
száműzték Athénból, de vagyonát megtarthatta.

A görög civilizáció:
Több iskolai tantárgynak is görög neve van. A matematika a mathéma: ’tudás’ szóra vezethető vissza. A fizika a phüszisz (ejtsd: füszisz), vagyis ’természet’ szóból származik. A biosz: ’élet’, valamint a logosz: ’tudomány’ szavak összetétele a biológia. A mesterség görögül tekhné. A tudományokat tekhnének tekintették, azt mondták rájuk: mathématiké tekhné, vagyis ’a matematika tudománya’. Az antik görög gondolkodók napjainkig ható szellemi hatását még hosszan lehetne folytatni, és ebben a leckében arra teszünk kísérletet, hogy kiemeljünk néhány példát, amely a görög civilizáció rendkívüli gazdagságát tárja fel.

Politika az ókori Rómában:
Róma, amely kezdetben csak egy kis városállam volt, évszázadokkal később három kontinensre kiterjedő birodalmat hozott létre. A Római Birodalom évszázadokon át fennmaradt.
A birodalom kiterjedése és a provinciák:
A császárkor évszázadai során felgyorsult a birodalom lakosságának romanizációja. A romanizációt nem Róma kényszerítette a birodalom lakosságára: a provinciák lakói maguk törekedtek a római civilizáció és kultúra, valamint a latin nyelv elsajátítására. Ezzel ugyanis anélkül, hogy feladták volna saját (gall, ibér vagy pun) identitásukat, bekerülhettek a birodalmi elitbe, és akár vezető tisztségeket is betölthettek. A hadseregben is egyre nagyobb szerepet játszottak a provinciák lakói.
A romanizáció másik fontos eszköze a római polgárjog fokozatos kiterjesztése volt. A polgárjog az egyén számára többféle jogot (szavazati, hivatalviselési, törvényesen köthető házasság, szabad vagyonszerzés és végrendelkezés joga stb.) biztosított, de kötelezettségeket (katonai szolgálat, adófizetés) is tartalmazott. Kezdetben csak a városállam szabad jogállású rétegeit illette meg, majd kiterjesztették Itália lako­saira is, és végül a Kr. u. 3. század elején egy császári rendelkezés a birodalom minden szabad jogállású lakosának biztosította a kivált­ságokat.
A birodalom Traianus császár (98–117) uralkodása idején érte el legnagyobb kiterjedését. A provinciákban városalapításokkal és a városok rangjának emelésével gyorsította a romanizációt. A senatorok 40%-a már a provinciák lakói közül került ki.
A hódítás során nemcsak az egyszeri zsákmányra vagy az új provinciák adóira számított, hanem a megszerezhető nyersanyagokra és a kereskedelmi utak ellenőrzésének hasznára is. Ezek a szempontok határozták meg a hódítás irányait.
Dacia aranybányái (például a mai Verespatak) éppúgy vonzották Traia­nust, mint az arábiai karavánutak ellenőrzése. Két háborúban alávetette és provinciává szervezte Daciát, a későbbi Erdélyt. Keleti hadjárataival pedig elfoglalta Mezopotámia térségét.
Traianus utóda, Hadrianus (117–138) belátta, Róma nem képes ekkora területet az uralma alatt tartani. Célja a védhető határvonalak elérése és a tartós béke megteremtése volt. Ehhez egyrészt Traianus több hódítását feladta, másrészt elkezdte kiépíteni a birodalom megerősített határvonalát, a limest. Britanniában például tengertől tengerig tartó falat épített, hogy a barbár törzseket távol tartsa a romanizált területektől (Hadrianus-fal). A határvédelmet 30 légió látta el, amelyek számára kőből építettek állandó katonai táborokat és utakat. A limesnek köszönhetően a Római Birodalom provinciahálózatát még közel kétszáz évig meg tudták védeni a külső támadásoktól.
-A római civilizáció:
A Római Birodalmat évszázadokon át pusztán katonai erővel nem lehetett volna fenntartani, így joggal kérdezhetjük, mégis hogy sikerült mindez. Róma több volt, mint erőszakos katonaállam, jelentős civilizációs vívmányaival biztosították a fejlődést a provinciákban.
-Római köztársaság :
Az i.e. 5. század és az i.sz. 1. század között Róma az itáliai félsziget sok városállamának egyikéből a világ leghatalmasabb birodalmának központjává vált.
A Római Köztársaság idején a közhivatalokat és az intézményeket úgy alakították ki, hogy egyetlen ember se tehessen szert túl nagy hatalomra. Az i.e. 1. században megkezdődött ennek a rendszernek a felbomlása.
Róma nagyrészt annak köszönhetően hozhatta létre birodalmát, hogy a meghódítottak közül sokan kaptak egyfajta polgárjogot.
A katonai hódítások gazdasági fellendülést hoztak azáltal, hogy rabszolgákat és zsákmányolt javakat hoztak Rómába, ez pedig átalakította mind Róma városát, mind a római kultúrát.
Politikai intézmények
Hogyan vált Róma Itália sok városállama közül az ókori világ legerősebb birodalmának központjává? A válasz egy része azon politikai intézményekben rejlik, amelyeket Róma a történelme korai szakaszában épített ki. Terjeszkedése során Róma politikai intézményei stabilnak de egyben alkalmazkodóképesnek is bizonyultak, ami lehetővé tette a különféle népek egyesítését.
A római hagyomány szerint a köztársaság i.e. 509-ben született, amikor nemesek egy csoportja megdöntötte Róma utolsó királyának uralmát. A király helyére a rómaiak két konzult állítottak, akiknek a királyhoz hasonló hatalmuk volt, de hivatali idejük csak egy évig tartott. Mind a két konzulnak volt vétójoga, azaz megakadályozhatta a másik konzul intézkedéseit. Bár a konzuli intézmény végső formáját csak i.e. 300 körül nyerte el, maga a gondolat, hogy meg kell akadályozni bárkit abban, hogy túl nagy hatalomra tegyen szert, már korán megjelent a rómaiak gondolkodásában, és számos római politikai intézmény kialakítására hatott.
A római társadalom két osztályból állt: a patríciusokból, a gazdag elitből és a plebejusokból, az egyszerű emberekből. A politikai intézmények is ezt tükrözték. Kezdetben csak a patríciusok tölthettek be közhivatalt és dönthettek fontos ügyekben. A plebejusok például nem lehettek a római Szenátus tagjai. A Szenátus olyan tanácsadó testület volt, amely maga ugyan nem hozhatott törvényeket, de ajánlásait komolyan vették a konzulok. Ahhoz, hogy egy római polgár szenátor lehessen, előtte politikai tisztséget kellett viselnie, amit a plebejusok nem tehettek. Idővel azonban a plebejusok nagyobb befolyást kaptak a politikai rendszerben.
I.e. 494 és 287 között új közhivatalokat hoztak létre a plebejusok számára, és megnyíltak előttük a magasabb tisztségek, így a konzuli hivatal is. Olyan népgyűlések jöttek létre, amelyek nagyobb beleszólást adtak a plebejusoknak Róma politikájába. I.e. 287-ben egy törvény eltörölte a plebejusok politikai részvételének utolsó korlátját is, mivel megszüntette azt a korábbi előírást, hogy a patrícius szenátoroknak jóvá kellett hagyniuk minden törvényjavaslatot, mielőtt a Concilia plebis (plebejus népgyűlés) megtárgyalta volna őket.
A római politikában a plebejusok népgyűlésének valódi hatalma és befolyása volt. Az új körülmények között egyes plebejusok hatalomra és gazdagságra tettek szert, de sokan közülük szegények maradtak. Annak, hogy a politikai jogok megszerzése nem hozott jelentősebb változást, az volt az egyik oka, hogy a Comitia Centuriata, a konzulokat és más fontos tisztségviselőket megválasztó legjelentősebb népgyűlés a vagyoni helyzet alapján épült fel. Minden egyes centuria, azaz szavazócsoport egy szavazatot adhatott le, de a gazdagok kisebb létszámú csoportokat alkottak, mint a szegények, így egy vagyonos római szavazata nagyobb befolyással bírt.
-Politeizmus az ókori keleten :
Az ókori Kelet vallásai, illetve az antik görög–római vallások bár igen sokban különböztek egymástól, abban hasonlítottak, hogy politeista, azaz sokistenhívő (többistenhívő) vallások voltak. A politeizmus felfogása szerint a világot számos isten népesítette be, a kifejezés a görög (polüsz: ’sok’, theosz: ’isten’) szavakból tevődött össze. Az ókori Kelet népei közül egyedül a zsidóság vallása alapult egyistenhiten, azaz monoteizmuson (monosz: ’egy’, theosz: ’isten’).
Mezopotámiában a városállamoknak volt egy kitüntetett szerepet játszó főistenük (például Babilonnak Marduk), de a szerelemnek, halálnak, betegségeknek külön istenei voltak. A leghíresebb istennő Istár, a szerelem istene volt. Az istennők kultuszait leginkább papnők vezették. A nagyobb templomok főpapnői gyakran a királyi családból kerültek ki.
Egyiptomban Rét, a Napot mindenhol kultuszban részesítették. A különféle kultuszok aztán gyakran összeolvadtak, mint Amon és Ré tisztelete Amon-Ré formában. Fontos istenhármasság volt az alvilág uráé, Oziriszé, feleségéé, Íziszé, és Hóruszé, aki a fiuk volt. Úgy hitték, hogy a fáraó halála után Hórusszá vált. A legtöbb istent ember alakban, de állatfejjel ábrázolták.
A halál utáni létezés kérdése mindkét civilizáció hitvilágában szerepet játszott, bár Mezopotámiában az örök élet titka még egy hatalmas uralkodónak is elérhetetlen volt, ahogy a világirodalom egyik legelső eposzában, a Gilgames-eposzban olvashatjuk. Az egyiptomiak elsősorban arra törekedtek, hogy testük a bebalzsamozás által megmaradjon, mert hitük szerint akkor a lelkük is fennmarad. A bebalzsamozás, így a múmiakészítés ezért nagy jelentőségű volt Egyiptomban.
-Monoteizmus :
az egy, élő Istenbe vetett hit, és a róla szóló tanítás. Ellentéte a politeizmus.
Három monoteista vallást ismerünk:
- zsidó vallás
- kereszténység
- iszlám
A Föld lakosságának kb. a fele tartozik valamely monoteista vallás követőihez.
A monoteizmus kialakulása a Kr.e. 3. évezredig vezethető vissza, de legtisztább formájában a szemita-hébereknél jelent meg a Közel-Keleten a Kr.e. 1. évezred elején. Legősibb könyve a Tóra, amely Mózes első öt könyvét tartalmazza. A Talmud ennek a kiterjesztése.
A Héber Biblia (zsidó szentírás) kibővített változata a kereszténység szent könyve, a Biblia.
Az iszlám vallás szent könyve a Korán, amely tartalmaz elemeket a keresztény és a zsidó Bibliából is.
Az egyistenhit igen komplex fogalom: tartalmazza a lélek azonos lényegre való visszavezethetőségének és az anyagi világ végtelen fajtájú megjelenésének egységességét, valamint ezen egységesség egyetemes voltát.
-A kereszténység kezdete :
Jézus életét az evangéliumok beszélik el, amelyeket a Biblia második része, a görög nyelvű Újszövetség tartalmaz. Az evangélium görög szó, jelentése: ’örömhír’. Jézus az evangéliumok szerint Galileában, Názáret környékén tanította az apostolokat és a többi tanítványát. A görög apostol szó ’küldött’-et jelent, mivel Jézus kiküldte őket, hogy azt tanítsák, amit tőle tanultak. Jézus tanítványai kivétel nélkül egyszerű, szegény halászok, kézművesek voltak.
Jézus azokhoz fordult, akik magukra maradtak, segített reménytelen helyzetükben, gyógyított lelki és fizikai bajokkal küszködőket. Tanításai és tettei szóbeli hagyományként éltek életében, majd keresztre feszítése után. Hegyi beszédében – amelyet Máté evangéliuma őrzött meg – összefoglalta tanításainak lényegét. Jézus szeretetet hirdetett, bűnbánatot és megbocsátani tudást sürgetett. Nem lázított Róma ellen, sőt elvetette a fizikai erőszakot.
-Julius Caesar egyeduralmi kísérlete:
Kr. e. 753: Róma hagyomány szerinti alapítása
Numitor király lánya, Rhea Sylvia a Vesta szüzek gyülekezetébe került, de teherbe esett, állításai szerint Marstól. Ikerfiai születtek Romulus és Remus, akiket magára hagyott és egy anyafarkas nevelte fel őket.
A legenda szerint ők alapították Rómát.
Kr. e. 510: Tarquinius Superbus, az utolsó (etruszk) király elűzése után Róma arisztokratikus köztársaság lett.
Kr. e. 451: 12 táblás törvény kiadása Rómában.
Kr. e. 367: Licinius-féle földtörvény kiadása. Ő és néptribunus társa 500 iugerumban (1 iugerum = 0,25 hektár) maximálta az állami földekből bérelhető földterület nagyságát.
Kr. e. 287: a plebejusok egyenjogúak a patríciusokkal
Kr. e. 264-146: a pun háborúk. Hamilcar Barcas; fia, Hannibál a második pun háborúban (Kr. e. 218-201) átkelt az Alpokon. Kr. e. 216-ban Cannaenál megsemmisítette a római hadsereget. A rómaiak átkeltek a tengeren, hogy Hannibál hazájában, Karthágóban ütközzenek meg. Cornelius Scipio vezetésével Kr. e. 202-ben Zamánál legyőzték a seregét és megalázó békére kényszerítették. Öngyilkos lett.
-A hódítások társadalmi hatásai:
Róma rövid idő alatt nagy birodalommá vált, a sikerrel megvívott pun- és keleti háborúk révén meghódította a Földközi-tenger medencéjét, annak vezető hatalma lett. A hódítások megváltoztatták az egyes társadalmi rétegek jellemzőit is.
-Nobilitas:
földbirtokaik megnövekedtek;
a nagybirtokokon egyre több (olcsó) rabszolga dolgozott; létrejött a latifundium (szórtan elhelyezkedő birtoktestekből álló rabszolgatartó nagyüzem):
általánossá vált az árutermelés;
a gabona mellett szőlőt, olajbogyót, zöldséget és gyümölcsöt termeltek;
a senatorok, mint hadvezérek, és mint a provinciák helytartói nagy jövedelemre tettek szert;
uralmuk biztosításának eszköze a senatus volt, amelyek egyre kevésbé engedtek tagjai közé új embereket („homo novus”-okat ).
-Lovagrend:
a pun háború idején alakult ki a vagyonos, pénz- és ingatlanügyekkel, kereskedelemmel foglalkozó lovagrend;
érdekeik védelmében kereskedőtársaságokat hoztak létre; Kr. e. 218-tól a lex Claudia alapján (amely megtiltotta a senatoroknak a kereskedelmi hajók birtoklását) pedig egyeduralkodók lettek a tengeri kereskedelemben;
a hódítások nagy haszonélvezőjévé váltak, mert az egyes tartományokban megszerezték az adószedés jogát: adóbérlő társaik öt évre előre befizették az államkincstárba az előírt adót, majd a gyakorlatban maguk hasznára ennek többszörösét hajtották be a lakosságtól.
-Parasztság:
a kisbirtokos parasztság létszámában és anyagi erejében egyaránt megfogyatkozott:
katonaként harcoltak és meghaltak, megrokkantak
amíg a férfiak harcoltak, a család többi tagja kevésbé hatékonyan művelte a földeket, kevesebb volt a termés;
háborús fosztogatások, pusztítások is sújtották őket és földjeiket;
megtermelt gabonájukat alig tudták értékesíteni, egyrészt az olcsóbban termelő latifundiumok, másrészt a még olcsóbb importgabona miatt.
-Rabszolgák:
rendkívüli mértékben megnövekedett a számuk, ugyanakkor csökkent az értékük, gazdájuk korlátlan tulajdonát képezték
voltak városi házakban alkalmazott, vidéki birtokon, illetve bányákban dolgozó rabszolgák; speciális csoport volt a gladiátoroké.
-Julius Caesar:
Caesar (élt: Kr. e. 100-44) a senatori rend legelőkelőbb köreihez tartozott, de családi kapcsolatai révén a néppárthoz is kötődött.
Sulla idején el kellett menekülnie Rómából.
Sulla halála után visszatért és különböző papi tisztségeket és hivatalokat viselt, majd Hispania Ulterior propaetora lett.
Céltudatos, ügyes politikus, ragyogó szónok volt.
Az első triumvirátus:
A triumvirek együttműködése lazulni kezdett:
Crassus Kr. e. 53-ban a Parthus Birodalom ellen vívott háborúban életét vesztette.
Caesar Galliában további sikereket aratott, kétszer is átkelt Britanniába.
Pompeius kihasználta, hogy csak ő volt Rómában és egyedüli consullá választották, majd meg akarta akadályozni, hogy Caesar consul legyen.
Kr. e. 49-ben Caesart a senatus hazarendelte, de ő a törvényi tiltások ellenére nem egyedül, hanem egy légiója élén lépte át a tartománya és Itália határát jelentő Rubicon folyót. Híres mondása „Alea iacta est” („A kocka el van vetve”) egy új polgárháború kezdetét jelentette.
Pompeius a Balkánra menekült Rómából.
Caesar bevonult Rómába, ahol előbb diktátornak nevezték ki 14 napra, majd Hispániába vonulva legyőzte Pompeius ottmaradt légióit.
Kr. e. 48-ban
Caesart consullá választották, majd felépítette a flottát, amivel áthajózhatott a Balkánra.
Kr. e. 48. június 6-án Pharszalosznál Caesar kisebb létszámú, de ütőképesebb serege élén legyőzte Pompeiust, aki Egyiptomba menekült, ahol végül meggyilkolták.
Caesar Pompeius után ment Egyiptomba, ahol megismerkedett VII. Kleopátrával, akitől gyereke is született (Cesarion).
Caesar Egyiptomból hadjáratot indított Pontosz ellen
Kr. e. 47-ben Zelánál legyőzte a pontoszi uralkodót, innen küldte „Veni, vidi, vici” („Jöttem, láttam, győztem”) jelentését Rómába.
Kr. e. 46-ban Afrikában, majd Kr. e. 45-ben Hispániában is legyőzte Pompeius fiait.
-Caesar egyeduralma:
Caesar győztesen visszatért Rómába és teljhatalmú vezetője lett a birodalomnak.
Hatalmának alapját azon tisztségek jelentették, melyeket már korábban (pl. pontifex maximus), illetve ekkortól viselt:
Diktátor: Kr. e. 49-ben 14 napra, Pharszalosz után meghatározatlan időre, Kr. e. 46-ban 10 évre, Kr. e. 44-ben életfogytiglan.
Consul, néptribunus, örökös censor, imperátor (hadvezér)
Nagyon jelentős reformintézkedéseket hozott:

Letelepítette a veteránjait, földosztást hajtott végre, elengedte az adósságok egy részét, ingyen gabonát osztott Róma népének.
Csökkentette a rabszolgák katonai és politikai súlyát, nem sorozta be őket a hadseregbe.
A polgárháború utáni pacifikációt, az eliten belüli ellentétek csökkentését szolgálta a bevezetett széleskörű amnesztia, ugyanakkor 900 főre emelte a senatus létszámát, amivel csökkentette a szerepét.
Javította Róma és a provinciák viszonyát azzal, hogy római és latin jogokat ajándékozott sok provinciabelinek, illetve előkelőiket meghívta a megemelt létszámú senatusba.
Egységesítette a birodalom pénzforgalmát, értékálló aranypénzt (denarius) veretett.
Kibővítették és fejlesztették Róma kikötőjét, Ostiát.
Caesar pontifex maximusként Sosigenes egyiptomi csillagász segítsével naptárreformot hajtott végre (Julián-naptár), bevezetve a négyévenkénti szökőnapot.
-Caesar megölése:
Caesar intézkedéseivel kedvezett a plebsnek és a lovagrendnek, azonban semmibe vette a köztársasági hagyományokat (örökös diktatúra, senatus szerepének csökkentése) és így szembekerült a senatorok különböző csoportjaival.
Kr. e. 44. március 15-én a senatusban 3 összeesküvő több tőrdöféssel meggyilkolta Caesart. Caesar az egyik merénylőnek, M. Iunius Brutusnak csak ennyit mondott: „Et tu mi fili Brute?” („Te is fiam, Brutus?”)
Caesar gyilkosainak nem volt semmiféle terve a jövőre nézve, csak a diktátort akarták megölni.
Caesar a polgárháborús korszaknak, illetve a birodalomban az egyeduralom kialakulásának egy nagyon fontos szereplője volt, aki azonban azzal, hogy nyíltan szakított a köztársaság hagyományaival, semmibe vette intézményeit, és nem alkalmazta a kegyetlen megfélemlítés eszközét ellenfeleivel szemben, illetve nem törődött saját biztonságával, nem tudott hosszú ideig hatalmon maradni.