Hali,
ebből az elemzésből szerintem ki lehet bogarászni a lényeget:

William Shakespeare:
Az angol reneszánsz legjelentősebb képviselője 1564-ben született egy kisvárosban. Életéről nem sokat tudunk; színészként dolgozott, hiszen a 16. században a dráma volt Angliában a vezető műnem. Az1599-ben épült Globe színház részvényese (ld. lejjebb). 1607-ben felhagy a színészettel. Összesen 37 darabot írt, pályakezdő művei átdolgozások. Alkotása első 10 évében (1600-ig) íródott csaknem az összes királydráma, a Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, Vízkereszt. Ekkor írja szonettjeit is, kb. 154 darabot, ezek azonban csak 1609-ben kerülnek elő. 1613-ig tartó második szakaszában művei komorabbá válnak, főként tragédiákat írt: Hamlet, Othello, Lear király, Macbeth. Fejlődése tetőpontja újszerű drámája, amely tragédiának indul, de a konfliktus feloldódik a mű végére. 1616-ban halt meg.
Shakespear drámája:
Írói munkásságában szakít az ókorral, nem veszi figyelembe elődeit. Új színházának, a Globe-nak nagy színpada van, felül nyitott a természetes világításért. Művei ehhez illettek: szabadon kezeli a tért és az idő; művei nem egy napon játszódnak, hosszabb időt ölel fel, és nem is csak egy teret, helyszínt használ. A Globe színpada 3 részű: egy emelet, egy belső tér, és egy előtér. Az antik drámával ellentétben itt a cselekmény több szálon fut, csak a mű végén fűzi össze őket. Jelentek nincsenek, ezt csak később osztják be, a színek a szerint tagolódnak, hogy mikor van helyszínváltozás. Tragédiái komikummal indulnak, komédiáiban pedig tragikus az alapszituáció. Shakespear nem tulajdonít jelentőséget a díszletnek, inkább a néző fantáziájára bízza a látványt. Az angol reneszánsz nem alkalmazkodott szabályokhoz, egy teljesen sajátos dramaturgiát alakított ki.
Rómeó és Júlia:
- A szerelmi tragédiát 1597-ben adták ki. A középpontban egy szerelem és két család gyűlölködése áll. Időtartama durván egy hét.
- Hősei különböznek: a családok a feudális rend, a szerelmesek az új világot képviselik. Rómeó magányos, különc, barátai vidám fiatalok, ellenfelei harcosak, konokok.
- Főbb szereplők:
Rómeó (A Montague család fia)
Júlia (Capulet-ék fiatal lánya)
Mercutio és Benvilio (Rómeó barátai)
Tybalt (Júlia unokatestvére)
Valamint a szülők, a dajka és Lőrinc barát
- A két család ősi ellenségnek számít, ám csatáik a szolgák fügemutogatásának szintjére alacsonyodott. Amikor a két családfő egymásnak esne (hálóköntösben egy éjszakán), a herceg halálbüntetést helyez kilátásba. Az élet azonban vidám, komikus jelentek követik egymást (pl.: Capulet-ék báljára a meghívót egy olvasni nem tudó szolga viszi szét). Így szerez tudomást a bálról Rómeó, aki éppen előző szerelmét siratja. Capulet-ék bálján találkozik Júliában, bár először nem ismerik fel egymást. A bált elvileg Paris, Júlia jövendőbelije miatt rendezték, ám Rómeó miatt Júlia ügyet sem vetett rá. A párbeszédek rendkívül líraiak, bókokban gazdagok. Amikor megtudják, hogy melyik két családból származnak, megijednek, de ez sem állhat útjukba. A híres erkélyjelenetben a nevüket is eldobnák, és mindent, amely ide köti őket. Nem az erkölcsöt tagadják meg, csak szüleik maradi törvényét, ők semmi mást nem akarnak, csak házasságban élni. Akkoriban azonban a házasság nem függött össze a szerelemmel, hiszen pl.: Paris is Júlia apjától kéri meg a kezét, Júlia kimarad az eseményekből. Lőrinc barát, Rómeó ismerőse megesketi őket. Abban bízik, hogy így talán kibékül a két család. A titkot még Júlia dajkája tudja. Eközben összetűzésbe keverednek Rómeó barátai Tybalt-tal, aki még mindig folytatni akarja ősei harcát. Tybalt megöli a szellemes és komikus Mercutio-t, aki megátkozza a két családod. Rómeó vesz elégtételt, megöli Tybaltot. A halálbüntetést csak a tanúk miatt kerüli el, így csak száműzik őt. Júlia zokog, két érték között őrlődik: családját és férjét is szereti, esküvőt viszont nem akar. Szembefordul dajkájával is, és férje mellett szavaz. Az idő ellene dolgozik, az esküvőig két nap van. Lőrinc barát egy mérget ad neki, amellyel három napig halottnak látszhat. Az esküvőből temetés lesz. Rómeó is hazatér; mivel azt hiszi, felesége meghalt, öngyilkos lesz a kriptában. Júlia magához tér, majd meglátja halott férjét, és ő is leszúrja magát. A családfők végül kibékülnek, így kerül pont a bonyodalom végére. A komikus kezdetből a halálos végbe jutottunk egy hét alatt.
- A képviselt értékek szerbesen illeszkednek abba a korba, hiszen akkoriban fejlődtek át az új kultúrába; a régi világ néha már nevetséges, azonban elég erős ahhoz, hogy ellehetetlenítse a fiatalok szerelmi házasságát. Capulet hajlandó lenne a békülésre, és Júlia előtt dicséri Rómeót, valamint leinti az izgága Tybaltot, ám a halál újra kibékíthetetlen ellentétet okoz. Ez a kettőség az egész családban ott van: érzelmeik irányítják őket, nem gondolkoznak racionálisan.
- Rómeó: Lírikus, mondhatni költői alkat. Szívére hallgat, heves, gyorsan fölgyullad. A hagyományok ellen fordul, nem tisztel belőlük semmit. Talán maga az író az. Jelleme fejlődése nincs, bár házassága után megfontoltabb lesz. Nem fél a haláltól, és szinte önként, tudatosan rohan abba.
- Júlia: a kor másodlagos szerepet szánt neki, ő azonban irányítani akarja életét, és szembe száll szülei akaratával. 14 évesen követi Rómeót az esküvőbe, nem túl megfontolt. Rómeó száműzetése után középpontba kerül, és egyedül marad. Belső vívódása szülei és férje között felnőtté érleli, eközben szerepet kell játszani apja felé. A mű végén azonban dönt, és vállalja a halált. Korának meg nem értett hőse ő.
Moliére:
1622-ben született Párizsban, jómódú családban. Kiválóan ért latinul, művelt, de szakít a jogi pályával, és színésznek áll. A tragédia nem fekszik neki, annál jobb viszont komédiáiban. Első írói műve, a Kényeskedők (1659) megtetszik a királynak, aki pártfogásba veszi őt. Ez később biztonságot nyújt neki, bár irigyeivel küzdenie kellett. 1662-től a királyi palotába költözhet társulatával. Több mint 30 színművet írt, elsősorban komédiákat (Don Juan, A fösvény, Tartuffe), valamint királya kérésére zenés balettkomédiákat. Élete végéig színészként is dolgozott, stílszerűen utolsó műve, a Képzelt beteg alatt lett rosszul, és 1673-ban meg is halt.
A klasszicista dráma:
Moliére művei a klasszicista francia dráma legjelentősebbjei, Racine eltörpül mellette. Példaképeinek római drámaírókat tekint, megőrzi az antik hagyományokat. A mű 1 helyen, rövid idő alatt és egy szálon fut, a szereplők a józan észt követik, az alkotók szigorúan tartják magukat az antik formához: nincsenek csodák, váratlan fordulatok. Moliére a drámáiban a polgárságot mutatja be, általában komikus szituációkban. A nemességről csak gúnyosan ír. Művei helyszínei polgári lakások. A színház egyterű, és elnyeri a mai formáját (zárt tér, külön épület, női színészek, függöny).
Tartuffe:
- 1664-ben írt drámáját öt évre betiltják az egyház nyomására. Szerkezete és története egyszerű, betartja a hármas egységét. A konfliktus a címszereplő alakja, valamint apja viselkedése körül bomlik ki.
- Művével a kor egyik problémájára hívja fel a figyelmet: Orgon becsületes, és naiv, ezt használják ki. Mellőzi hőse jellemfejlődését, viszont több oldalról mutatja be, így többen magukra ismerhetnek benne.
- Főbb szereplők:
Tartuffe
Orgon
Elmira (Orgon felesége)
Damis és Marianne (Orgon gyermekei, de Elmirának csak mostohái)
Cléant (Elmira bátyja)
Dorine (a komorna) és Pernelle asszony (Orgon anyja)
- Az első szín az expozíció egy tömegjelenet, rögtön egy vita; a családfő és a címszereplő még nincs jelen. Ebben letisztulnak a szerepek, megtudjuk, hogy ki kicsoda, valamint hogy hogy vélekednek a többiek Tartuffe-ről és apjuk hozzáállásáról. Pernelle asszony már nem bírja a házat, és éppen költözködik. Tartuffe-ről áradozik, és elítéli lánya társasági, és szolidan gazdag életmódját. A komorna és Cléant dialógusából ismerjük meg Orgon viselkedését, aki szinte becézi, óvja az álszent Tartuffe-öt.
- A második színben megjelenik Orgon, és megfelel a leírtaknak. Bigott keresztény, jószívű és adakozik, de naiv, és ezt használja ki Tartuffe. Ekkorra már nem foglalkozik családjával, csakis a címszereplő érdekli, és úgy gondolja, még sok ilyen kellene. Nem veszi figyelembe környezete panaszait. A bonyodalom abból fakad, hogy közli, Marianne kezét Tartuffe-nek szánja. Marianne Valér-ba szerelmes, de annál sokkal jobban tiszteli és féli apját, semhogy ellen mondjon neki. Később vallja meg, hogy inkább a halált vagy az apácaságot vállalja, de akkor sem mond ellent apjának. Dorine, a talpraesett komorna feltalálja magát, ironikus, Tartuffe-öt dicsérő megjegyzéseivel Marianne-t apja ellen akarja felbőszíteni. Taktikus, és azt tanácsolja, hogy színleg egyezzen bele az esküvőbe, hogy időt nyerjenek.
- A harmadik színben megjelenik Tartuffe. A ravasznak és álszentnek feltüntetett negatív hős nem csak hogy eszes, de komikus és lírikus is. Azt a látszatot kelti, hogy szemérmes, és önsanyargató életet él. Az események felgyorsulnak, és megismerjük Tartuffe másik oldalát is: Elmirába szerelmes, őt akarja elcsábítani. Damis kihallgatja őket, és beárulja Orgon-nak. Tartuffe ezt a bonyodalmat is megoldja: nem tagadja tettét, viszont büntetést akar magának, és önkínzásba kívánja kergetni magát. Orgon-t meghatja a megbánás, és döntő lépésre szánja el magát: Damis-t kitagadja, házat és vagyonát Tartuffe-re íratja, és még aznap este meg akarja tartani az esküvőt.
- Cléant megkísérli a lehetetlent: alkudni próbál Tartuffe-el, vallásosságára hivatkozva. Az egyre kevésbé palástolja valódi jellemét, és félbeszakítja Cléant-ot. Tartuffe-öt végül cselszövés leplezi le, már nem eléggé gyanakvó. Orgon az asztal alá bújva hallgatja ki próbálkozását Elmiránál. Tartuffe megdöbbentő etikát követ: istennel alkudozni is lehet, és csak az vétek, amit más is megtud. Orgon szeme felnyílik, és kidobná Tartuffe-öt, aki azonban felfedi énjét: közli Orgon-nal, hogy a ház az övé, és ő dobja ki Orgont. A komor légkör látszólag megoldhatatlanná válik
- Az ötödik szín, a megoldás egy váratlan fordulatot. Orgon nem vagyonáért aggódik, hanem egy kazettáért, amely egy felségáruló titkos iratait rejtegeti, így már élete is veszélyben van. A jelenetek megismétlődnek, amikor a fiánál is elvakultabb Pernelle asszony visszatér, és Orgon-nak sem hiszi el Tartuffe pálfordulását. Valér már a letartóztatási parancs hírét hozza, ám a kiérkező Lojális úr nem őt, hanem Tartuffe-öt tartóztatja le, akiben egy álnéven bujkáló csalót ismertek fel. Ez a megoldás nem jellemző a klasszicista drámákra. Valószínűleg azért alakult így a történet, mert negatív irányba, erkölcsi győzelem nélkül nem mehetett, valamint az is szerepet játszhatott, hogy a király így demonstrálhatta az udvar bölcsességét. A szerencsés befejezés amúgy a komédia kötelező kelléke volt.
- Tartuffe: Álszent csaló, valószínűleg nem egyedüli korában. Moliére nem feltétlenül az egyházra célzott, csupán arra, hogy óvakodjanak az ilyen emberektől. Jelleme egyébként kettős, és kiváló színészi munkát igényelt
- Orgon: Átlagpolgár, megfelel a kor elvárásainak,: szereti a királyt, adakozik. Bigottsága mégis negatívan jeleníti meg, ez ellen léphetett fel az egyház.
- Meg kell még említeni Cléant-ot, aki valószínűleg az író lehetett. Ő egy kívülálló személy, az eseményeket tárgyilagosan szemléli, és mindig alkut, megegyezést keres.
- A mű helyzet és jellemkomikumban gazdag, felhőtlen szórakozást nyújtott nézőinek úgy, hogy erkölcs mondanivalója is nagy volt. A sorok 12 szótagos, hangsúlyos alexandrinusok, felező sormetszettel. A jellemek és a szituációk kiváló írói munkáról tanúskodnak