A napjaimban nagyon sok időt kitesz az álmodozás, akár több órát is. Úgy gondolom, hogy ez már időpocsékolás. Mivel nincsenek barátaim az iskolában, ezért nem alakultak ki baráti kapcsolatok. Én vagyok az a gyerek, aki csendben van egész nap, nincsen telefonja, nem puskázik. Lehet, hogy a tanárok ezért szeretnek, de belegondoltam, hogy azok a diákok, akiknek nagy szája van, azok az életben jobban fognak érvényesülni, mint én. Például a múltkori dolgozatnál is a tanárnő rossz pontszámot írt a dolgozatomra, és én nem mertem szólni, tudtam, hogy nem az járt volna, így a 4-es osztályzat helyett 1 lett a dolgozatom. Számtalanszor érzem azt, hogy külön világban vagyok a többi osztálytársamtól. Testnevelés tanórán gyakran játszunk labdajátékot, és sokszor előfordult már az, hogy az ügyetlenségemnek köszönhetően sok pontokat szerzett az ellenfél. Véletlen focinál öngólt rúgtam már több alkalommal, és számtalan ilyen dolgok előfordultak már, amiért természetesen utána kapok az osztálytársaimtól. A családi életem se a legjobb, mivel szüleim lemondtak rólam, és a 70 év feletti nagyszüleimmel élek. Otthon ezért gyakran álmodozok egy olyan életről, amit elképzelek magamnak, hogy én is sikeres vagyok, az én gondolatom is számít valamit. Gyakran elképzelem magamat különböző szakmákban, hogy sikeres vagyok, és mások felnéznek rám. Gyakran elképzelem magamat olyan szituációkban, hogy a tanárok sem annak a csendes, félénk diákként tekintenek rám. Mit tegyek, hogy ne álmodozzak, megszűnjön a félénkség, jobb családi életem legyen, és én is olyan ember legyek mint a többi társam?