Gergely elment Egerbe harcolni. Éva és a kis Jancsika Sopronban élnek. Jancsika épp az udvaron játszik, Éva pedig Miklós diákkal beszélget, mikor egy félszemű, barna, testes ember (Jumurdzsák) érkezik a házhoz. Köszön az asszonynak, majd megkérdezi, hogy itt lakik e Bornemissza Gergely hadnagy úr. Éva azt válaszolta, hogy igen itt lakik, de most nincs idehaza, mert elment Egerbe harcolni a törökkel. Az ember a fejét csóválta, mert igen fontos lett volna beszélnie vele. De talán a felesége is megteszi. Én mondta, hogy ő a felesége és betessékelte az ajtón. Az ember levette a süvegét, meghajolt és bemutatkozott. - Balogh Tamás a nevem - mondta. - Révfalusi nemes vagyok. Elmondta, hogy a lóvásárra jött és bizony sok dolga lett volna Gergellyel. Többek között pénzt is hozott neki, mert Azt mondták, hogy pénzre van szüksége, mert Egerbe megy, és ezért eladja néhány arany- és ezüst marháját. Éva ezen igen elcsodálkozott, mert hát nekik nemigen volt arany és ezüst marhájuk. Az ember ezután odatartotta a bal kezét Évának és mutatta neki, hogy ő bizony igen-igen szereti a gyűrűket. Volt is az ujján legalább tíz. A jobb kezén is lehetett, de azt hamvas bőrkesztyű borította. Majd tovább folytatta a beszédét. Elmondta, hogy tudomására jutott, miszerint van az ura birtokában egy gyönyörű holdas és csillagos gyűrű, melyben a hold topáz a csillagok pedig gyémántok. Éva bólintott, hogy igen van egy ilyen gyűrűje az urának. Az ember megkérdezte láthatná - e a gyűrűt. Erre Éva azt válaszolta, hogy nem, mert azt az ura mindig magánál hordja. Az valamiféle szerencse gyűrű, ami egykor egy töröké volt. Ekkor futott be a szobába a kis Jancsika. Az ember megkérdezte Évát, hogy Tán a hadnagy úr fia e ez a gyermek mert hát szakasztott mása! Éva igennel felelt, de valami kellemetlen érzés futott át rajta, hisz az anyai szív megérzi, ki milyen ember, ha a gyermekéhez nyúlnak! Jancsika faggatni kezdte az anyját, hogy mikor veszik már meg a trombitát. A diák odaszólt az asszonynak, hogy fordul egyet a vásárban, és ha nem gond magával viszi a gyereket is. Éva adott a diáknak egy denárt, hogy vegyen belőle trombitát, majd a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon a gyerekre, valamint azt is, hogy a templom közelében járjanak, mert nemsokára ő is utánuk megy. Ezután a félszeműhöz fordult és tovább beszélgettek. Az ember megkérdezte Évát, hogy van e valamilyen képe az uráról, mert hát ő olyan régen látta, hogy talán fel sem ismerné. A félszemű, amíg a Gergelyről készült képet nézegette, tovább faggatta Évát. Mennyi idős lehet most az ura? Járt e valaha Konstantinápolyban? Elmondta, hogy egy török ismerőse, Manda bég, beszélt neki az uráról, mert, egyszer Gergely igen jót tett vele. Évának ez a név nem volt ismerős, de mikor a félszemű hozzátette, hogy egykoron Hajvánnak hívták, akkor már elmosolyodott, mert róla már hallott Gergelytől. Ezután az ember elbúcsúzott, Éva pedig kikísérte a tornác lépcsőjéig. Ekkor ismét elfogta az a rossz érzés, amit már korábban is érzett, mikor Tamás úr a gyermekéhez nyúlt. Ezek a gondolatok jártak a fejében: Ez az ember mindig a jobbján ment. Ez parasztos volt. Meghajolva köszönt. Ez uras volt. Háttal ment ki az ajtón. Ez törökös volt. Minduntalan csak arra tudott gondolni, hogy - Ki ez az ember? A gyűrű, az arcképnézés, Hajván emlegetése, a törökösen való távozás. Meredten bámult a bezárt kapura és törte a fejét honnan olyan ismerős neki ez az ember. Eszébe jutott, hogy Gergely azt mondta, elviszi magával a gyűrűt, de a hétköznapi mellényébe tette. Vajon elvitte a mellényt? Odasietett a ruhásszekrényhez és kiforgatta a ruhákat. A mellény benne volt. A mellényben pedig ott volt a gyűrű. Azon nyomban mintha villám csapott volna belé egy név villant fel az agyában. A homlokára csapott: - Jumurdzsák! A cseléd akkor tért vissza a kertből és látta, hogy asszonya ájultan hever a földön. Szaladt nyomban az ecetesüvegért. - Az uram veszedelemben van! - ez volt az első szava. - Hol a gyermek? - Hamar a köpönyegemet, Luca! Gyerünk Jancsiért! Fölkelt és kisietett a kapun. Ment, rohant egyenesen a templomnak. Az utcákon jövő-menő vásári nép nyüzsgött. Egyszer csak felbukkant a sokadalomból a diák is és futva rohant hozzájuk. - Szolnokot elfoglalta a pogány! A templom előtt hirdették. Éva ráförmedt a diákra, hogy hol hagyta a kis Jancsikát. Amaz elmondta, hogy Balogh úr bevitte a templomba és meghagyta neki, hogy amíg ő imádkozik, hozza meg a hírt a háziaknak. Éva felrohant a lépcsőn, egyenest be a templomba. Bent a környékbeli német parasztok éppen litániáztak. Az asszony, mint egy őrült, sikoltozva rohant át rajtuk és a gyermek nevét kiabálta, de a kis Jancsika nem felelt.