„Aki nincs ellenünk, az velünk van” - A Kádár-korszak szlogenje.
A Kádár-korszak az 1956–1988 közötti évek elnevezése. A rendszernek nevet adó pártvezér 32 éven keresztül volt az ország első embere, azaz a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkára, ill. főtitkára, és emellett 1956–1958-ban, továbbá 1961–1965-ben a Minisztertanács elnöke. A Kádár-korszak két nagy szakaszra oszlik, amelyek közül az első a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásától 1962–1963-ig tartott. Az 1956. november 4-én létrejött Kádár-kormány első feladatának a rendcsinálást tartotta, vagyis a forradalomban részt vettekkel szembeni megtorlást és a pártállam helyreállítását. Nyilvánvalóvá volt, hogy a Rákosiék által preferált sztálini út nem járható tovább. Ezen a felismerésen alapulva – mert bár a célok nem változtak, csak az azok eléréséhez használt eszközök – Kádárnak sikerült személyi hatalmát megszilárdítania. 1956 legnagyobb tanulsága Kádár számára az volt, hogy a „kisemberek” békés gyarapodását nem szabad hátráltatni, viszonylagos jólétük a politika oltárán fel nem áldozható: ez a rendszer legfőbb alappillére.
A második nagy szakasz (1962–1963-től 1988-ig) időszakában alakultak ki a rendszernek azok a sajátságos jegyei, amivel a Kádár-korszakot a legtöbben azonosítani szokták. Ezek azok a sajátosságok, amelyek alapján a rendszerre jellemző megnevezések megszülettek, mint például. „gulyáskommunizmus”, „frizsiderkommunizmus”, vagy épp a nyugati újságírók hatására elterjedt „legvidámabb barakk” kifejezés.
Legvidámabbnak azért nevezték, mert a szovjet tömb országai közül Magyarországon volt a legmagasabb az életszínvonal. Innen lehetett a legkönnyebben külföldre kiutazni, és itt lehetett leghamarabb elérni a nyugati termékeket és kultúrát. De mégis csak „barakk” volt abban az értelemben, hogy pártállami diktatúra volt, amely jelentős mértékben korlátozta az emberek demokratikus jogait és személyes szabadságát.
A rendszernek talán az egyik legfontosabb jellemvonása, amit oly sokat emlegetnek a régi öregek a szerény, de biztos anyagi gyarapodás lehetősége, ami ugyanakkor egyet jelentett a „kapun belüli munkanélküliséggel” és az ország nagymérvű eladósodásával.
A gazdasági életet továbbra is a tervgazdálkodás határozta meg, de abban helyet kapott a piaci szempontok korlátozott mértékű alkalmazása. A dinamikus fejlődést a KGST támogatásai fedezték, amelyek hiányában 1973-tól már csak a hitelekre támaszkodó, mesterséges „műjóléti rendszer” vált fenntarthatóvá. Magyarország a „szocialista láger legvidámabb barakkja” cím büszke birtokosaként a látszatbiztonság, a látszatjólét korszakába lépett. Az árak alacsonyan tartása, a ki nem apadó állami támogatások, a rendszer bukásához vezettek volna, de Kádár a forradalom tapasztalataiból kiindulva, a késleltetés eszközével megőrizte hatalmát. A lakosság nem habzsolt, de egyre bátrabb költekezésekbe kezdett. 1955 és 1980 között az egy főre jutó fogyasztás több mint két és félszeresére, a fogyasztási cikkek vásárlása tízszeresére emelkedett. Ennek eredményeként a politikai vezetés megteremtette a fogyasztói szocializmus modelljét. A proletár lakókonyhát felváltotta a nappali, kelendővé váltak a luxuscikkek. Míg az alapvető élelmiszerek, a közlekedés és a lakhatási költségek irreálisan alacsony áron maradtak. A háztartási eszközök a lakások modernizálásával népszerűbbé váltak, a tartós fogyasztási cikkek helyett a mosó (HAJDÚ)-, hűtő (LEHEL) - és porszívógépek (RAKÉTA), valamint az élvezeti cikkek (kávé, tea, cigaretta, szeszes ital) lettek a legkeresettebb termékek.

Egy pár dolog ebből a korszakból:
Téeszesítés (TSZ): 1959 – 1962 között. 1959 elejétől kezdetét vette a kollektivizálás harmadik szakasza, melynek során a már megismert, fizikai és a lelki „ráhatás” és nyomás minden eszközét igénybe vették. Kollektivizálás = Államosítás, azaz a magántulajdonban álló javak és jogok állami tulajdonba vétele. A mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás helyett a közös, kollektív gazdaságok, szövetkezetek kialakítását jelenti. A falvakba, tapasztalt párthű embereket küldtek ki később belőlük lettek a tsz-elnökök, párttitkárok, tanácselnökök. Az átalakulás eredményeként az ország szántóterületének több mint 90%-a a szocialista szektorhoz tartozott.

Dunai Hőerőmű: A második ötéves tervvel egy nagyarányú vidéki ipartelepítési program vette kezdetét. Ekkor kezdődött a Dunai [Dunamenti] Hőerőmű építése is, amely két szakaszban valósult meg: az első 1960–68-ig tartott, a második pedig 1970–76-ig. Az erőmű már 1962-ben önálló vállalatként működött, s mintegy 750 embert foglalkoztatott.

A Dunai Kőolaj-finomító Vállalat: Százhalombatta másik nagyipari létesítménye a Dunai Kőolaj-finomító Vállalat (DKV) építése szintén a hatvanas években kezdődött meg. Itt három nagy beruházási szakaszban 1962 és 1971 között 15 termelőüzem épült fel. Amint az a korban megszokott volt, fiatalok sokaságát vitték mindkét üzem építésére, hogy segítsenek a munkálatokban.

Szocialista városok: a Kádár-korszak alatt létrejött ún. szocialista városok létrejöttüket az ott alapított ipari üzemeknek köszönhetik. Már a hatvanas évektől a munkaerő letelepítések céljából elindították a lakásépítési programot. Szocialista városok: Ajka, Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló, Oroszlány, Ózd, Salgótarján, Százhalombatta, Tatabanya, Tiszaújváros, Várpalota.

Az Egyesült Izzó Váci Képcsőgyára: A hatvanas évek kiemelt iparága lett a jármű-, erősáramú-, műszer- és híradástechnikai ipar. Az Egyesült Izzó Váci Képcsőgyára a hazai tv-készülék gyártás teljes kielégítése mellett exportra is gyártott képcsöveket.

ABC áruház Vácon: Az ország első ABC áruházát 1963. április 1-jén Vácon, a Dunai Cementmű új lakótelepén,

Tiltakozás a bős-nagymarosi vízlépcső ellen:
Csehszlovákia és hazánk a bős-nagymarosi vízlépcső megépítésére vonatkozó megállapodást, amelynek a szerződés értelmében 1991-re állnia kellett volna. Megfogalmazódott, hogy a nagyberuházás hatása összetett és jelentős környezet átalakítással jár. Az 1980-as évek közepétől már erőteljes tiltakozások kezdődtek hazánkban. 1983-ban a Magyar Tudományos Akadémia is állásfoglalást adott ki, melyben kérték a munkák felfüggesztését. A röplap aláírójaként szereplő KÉKEK minden idők legnagyobb magyar zöld mozgalmát, vagyis az 1984-ben alakult Duna Kört takarja. Szamizdat röpiratokban tiltakoztak a beruházás ellen, és elérték a drága, gazdaságtalan, illetve környezetromboló bős-nagymarosi vízlépcső magyarországi részének leállítását. Németh Miklós, miután átalakította kormányát, 1989. május 13-án azonnali hatállyal felfüggesztette a nagymarosi vízlépcső építését.

Szocialista ünnepek: A szocialista állam már csak önmaga igazolásaként is – „újraírta a kalendáriumot” – új ünnepeket hozott létre, és hagyományokkal rendelkezőket törölt el, vagy itatott át más tartalommal. Utóbbira példa az augusztus 20-ai ünnep. A Rákosi-korszakban 1948-ban, mint „új kenyér ünnepe,” 1949-ben, pedig mint „Alkotmány ünnepe” szerepelt. A szórakoztató műsorok a hatvanas évek közepén bővültek látványosan. Újjáéledt a tűzijáték, egyre jelentősebb lett a vízi és légi parádé, Debrecenben pedig megszületett a virágkarnevál. Augusztus 20-át az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepének tekintették.

Március 15. - az 1848-49-es forradalom emléknapja.
Március 21. - a Tanácsköztársaság kikiáltásának emléknapja;
Április 4. - a felszabadulás emléknapja;
Május 1. - a munka ünnepe;
Augusztus 20. - az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepe
Szeptember 29. - Fegyveres Erők Napja
November 7. - a nagy októberi szocialista forradalom emléknapja;

Az általános Iskola alsósai voltak a kisdobosok, akiknek világoskék háromszög alakú kendőt kellett viselniük ünnepekkor. A felsősök pedig voltak az úttörők. nekik piros színű kendőjük volt. Minden héten egy alkalommal volt őrsi óra. Ez amolyan játékos csoportos foglalkozás volt, amit egy felsős diák (őrsvezető) tartott a kisebbeknek. Hosszú ideig szombaton is kellett iskolába menni. Hétfőnkén pedig adásszünet volt a tévében. Április 4-én piros-fehér-zöld színű papírzászlókkal vonultak fel az emberek a városban.

Röviden ennyi! Remélem sikerül belőle mazsolázni.