Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!
Szent Péter esernyője 2resz
zsomleadi
kérdése
481
Sziasztok tudnátok segíteni holnapra a kérdésekre kéne a válasz
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Általános iskola / Irodalom
Válaszok
1
Dionaea{ Fortélyos }
megoldása
1. Gregorics a halálos ágyán személyesen akarta átadni fiának az örökséget rejtő esernyőt, azonban erre már nem volt lehetősége.
2. A végrendeletből kihagyta Gyurit és Wibra Annát, valamint a kapzsi testvéreit. A Magyar Tudományos Akadémiának hagyott kétezer forintot, továbbá kilenc korábbi szeretőjének fejenként húszezer forintot.
3. Kisgyermekként bácsinak szólította Gregoricsot, mert nem tudta, hogy az apja, egészen addig, amíg életveszélyesen meg nem betegedett a kis Gyuri. Gregorics ekkor végső elkeseredésében leleplezte magát a fiú előtt, aki ettől fogva apabácsinak nevezte. Később Gregorics megtiltotta neki, hogy apának, vagy apabácsinak nevezze, azt pedig, hogy az apja, letagadta. Így próbálta megóvni a Gregoricsok ármánya elől.
4. Gregorics a világ felé próbálta tettetni, hogy nincs köze Gyurihoz. A fiúnak "tekintetes úrnak" kellett őt szólítania, házon kívül rongyokban járatta, mikor nagyobbacska lett, Szegeden járatta iskolába. Emellett a tesvérei gyerekeit pénzzel támogatta.
5. Mindenét pénzzé tette és nyitott egy bankfiókot a pénznek, hogy halála után Gyuri megörökölhesse az egészet.
+Az első oldalon hibás választ írtál, Mátyás városa nem Kolozsvár, hanem Szeged Mikszáth szerint.