Szia! Anno nekem is ez volt a házim, az alábbi esszét írtam:

Az Éj monológja a dráma ötödik felvonásában szerepel. Tünde és Ilma az Éj birodalmába érve kies tájat lát, ahol az egyetlen élőlény maga az Éj. Nem emberi lény, inkább elvont fogalom, egy isteni hatalommal bíró uralkodónő. Azonos a világ létrejötte előtti és a pusztulása utáni légüres térrel. Maga az elnevezése is egyfajta magasztos misztikumba emeli az alakját, hiszen az éjszakáról a sötét ismeretlenre és a világegyetemet mozgató titokzatos erőre asszociálhatunk. A műben az éj pártatlanul szerepel: nincs egyértelműen a főszereplők mellett, de ellenük sem. Hatalmában áll megfosztani Tündét a tündéri mivoltától.
A monológját nem a jelenlévő Tündéhez és Ilmához idézi, hanem a pataknak meséli. A patak az állandóság jelképe: néma, örök társ. Az éj mondanivalója is örökérvényű: az emberi lét hasztalan, hiszen a teremtett világ egyszer úgyis az enyészeté lesz. A földi halandó sorsa kiszolgáltatott, a fejlődés eszméje pedig hamis illúzió. A versben romantikus stílusú gazdag képi világ jelenik meg. Meseszerű elemekből és túlzásokból építkezik. (Pl: S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, /A Mind, előállt.) A monológ nem viszi tovább a cselekményt, de kerek egészt alkot: a végén visszatér a kiindulási helyzetbe.