Hello.

1.)
A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja, a finnugor nyelvek közé tartozó ugor nyelvek egyike. Legközelebbi rokonai a manysi és a hanti nyelv, majd utánuk az udmurt, a komi, a mari és a mordvin nyelvek. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a moldvai csángó önálló nyelv – különösen annak északi, középkori változata –, így ez volna a magyar legközelebbi rokonnyelve.

2.)
A NYELVEK TÍPUSAI
Az emberi nyelvek hasonló és eltérő vonásainak fontos szerepük van abban, mely nyelveket tartunk azonos eredetűeknek, nyelvrokonoknak, és melyeket nem. Bár a nyelvek közötti legfeltűnőbb különbségek hangzásukban, hangrendszerükben vannak, szerkezetükben ezeknél alapvetőbb, rendszeresebb eltérések is kimutathatók.

Az egyik legismertebb tipológia alapja az, hogy a nyelvek hogyan építik fel morfémákból a mondatokban szereplő szóalakokat. A magyarra például a tövek után sorakozó toldalékok jellemzők, az angolra viszont inkább a toldalékolatlan szavak. Nézzük meg a hagyományos, alaktani tipológia rendszerezését!

Az agglutináló nyelvek
A képen egy fiú tizenegy papírcetlit rendez sorba egy táblán. Minden cetlire egy-egy morféma van írva. A cetlikből a Kedden levágattam a hajamat mondat áll össze.
A magyar és a hozzá hasonló agglutináló (’ragasztó’) vagy ragozó nyelvek szóalakjai általában több morfémából állnak.

Ezekre a nyelvekre tehát a tő előtt és/vagy után álló toldalékok jellemzőek. Bizonyos nyelvek a tő előtti toldalékokat használják inkább, mások – a magyar is – a tő utániakat. Az agglutináló nyelvek közé tartozik a magyaron kívül többek között a finn, a japán, a szuahéli és a török.



Az izoláló nyelvek
A képen egy lány hét kockát rakosgat egymásra. Mindegyik kockán egy-egy angol szó van. A kockákból a „Kedden levágattam a hajamat” mondat angol megfelelője áll össze.
A nyelvek másik típusát az izoláló (’elszigetelő’) nyelvek képezik. Az izoláló nyelvek szóalakjai többnyire egy-egy morfémából állnak, így ezekben a nyelvekben a nyelvtani viszonyokat jellemzően nem toldalékok jelölik, hanem a szórend.

Az izoláló nyelvek a nyelvtani és jelentéstani viszonyokat nemcsak a szórenddel jelölhetik, hanem a nonverbális elemekkel is (hanglejtés). Ennek a nyelvtípusnak a legismertebb példái az angol és a kínai, de tipikus izoláló nyelv például a vietnami is.



A flektáló nyelvek
A képen egy ókori római férfi tógában térdel, és izzadva próbál latin köveket próbál egymáshoz illeszteni. A kövekre latin tövek és végződések vannak írva. A „Kedden levágattam a hajamat” mondatot próbálja belőlük kirakni.
A nyelvek harmadik típusát flektálónak (’hajlítónak’) nevezik; ezek közé tartozik például a német, a latin és az arab. A flektáló nyelvek ragozási rendszere az agglutinálóéhoz hasonlóan igen gazdag, két fontos szempontból azonban különbözik ez a két típus.

Az egyik különbség az, hogy a flektáló nyelvekben a töveknek általában nem egy, hanem több változatuk van, amelyek eltérő szerepben használatosak. A magyarban például a levágni, levágott, levágtam, levágom, levágnám stb. alakokat mind ugyanabból a tőből hozzuk létre, míg a latinban a ’levág’ alapjelentést több tőalak fejezi ki (pl. deseca-, desect-, desecu-).

Másik fontos eltérésük, hogy a toldalékok nem egy, hanem több nyelvtani jelentést is hordoznak. A latin desectus -us végződése például egyszerre jelzi azt, hogy a levágott dolog hímnemű főnév, egyes számú, valamint azt is, hogy alanyesetben áll.



Nincsenek tiszta típusok

Fontos tudni, hogy bár az egyes nyelvek általában viszonylag jól besorolhatók a felsorolt kategóriák egyikébe, minden nyelvben találhatók más módon kifejezett jelentések is. Így például a magyar a múlt időt agglutináló, a jövő időt azonban izoláló módon fejezi ki: a vágni fog hasonlít az angol will cut szerkezetre.


A magyar szeretlek sem teljesen agglutináló, hanem flektáló szerkesztésű, hiszen a -lak/-lek toldalék egyszerre fejezi ki az egyes szám első személyű alanyt és a második személyű tárgyat. A magyar flexió példái közé tartozik a veszek – végy, megyek – mégy is.

Az angolban – bár a magyarhoz viszonyítva igen kis számban – szintén vannak toldalékok. A többes szám szabályos jelölése például a magyarhoz hasonlóan toldalékkal, agglutináló módon történik.