Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!
Mano
kérdése
Tedmond
megoldása
Először is beírod a 3 kör metszetébe, hogy 5 %, ez biztos. Utána azt írja a feladat, hogy 10% az, aki az első két kiadványt olvasta, tehát az első két kör metszetében összesen 10%-nak kell szerepelnie. Ez a metszet két részből áll (a halmaz közepe, illetve az a rész, ami csak az 1-es és a 2-es kör metszete), az egyik része üres a másikban 5% van. Tehát az üres rész nagyságát úgy kapod meg, hogy 10-5=5%. Ha ugyanezt megteszed a többi metszettel is, akkor az eddig üresen hagyott részekre 5%, 20% és 15% fog kijönni. Ezután nincs más hátra, minthogy megnézed a köröket egyenként, hogy mennyi a bennük szereplő százalékok összege. Ha az elsőt vesszük, ott 5+5+15, ami pont 25%, tehát az üres részre 0% kerül, ami azt jelenti, hogy csak az első kiadványt senki nem olvasta. Csak a második kiadványt 10% (40-(20+5+5)), csak a harmadikat pedig 5% (45-(15+5+20) olvasta. Ez összesen 60%, vagyis a tanulók 40% nem olvasott el semmit! Remélem tudtam segíteni!
Biztosan törölni szeretnéd?
| Az alábbi tárgyakból a legjobb | ||
|---|---|---|
| Betöltés alatt... |
| Az alábbi versenyeredményeket érte el | ||
|---|---|---|
| Betöltés alatt... |