1938–1941. Magyarország területi gyarapodása
Az I. világháborút lezáró trianoni béke a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, és a magyar népesség egyharmadát. Ettől kezdve a magyar politika fő célja a területi revízió lett. Ennek érdekében a harmincas évektől a versailles-i békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat.
Az1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe bekerült, hogy a prágai kormánynak (Csehszlovákia) Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. A magyar-csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak.
ELSŐ BÉCSI DÖNTÉS
A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Kánya Kálmán magyar királyi külügyminiszterrel folytatott utólagos megbeszélés után Joachim von Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter kihirdette az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza. Visszakerült az országhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc, mint fontosabb városok. Kárpátalját azonban kettévágták, Pozsony és Nyitra nem került vissza az országhoz.
Az első bécsi döntés nem elégítette ki a revíziós igényeket, mivel Kárpátalja sorsa nem dőlt el, és nem alakulhatott ki a közös magyar–lengyel határ sem. A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt létezni, Hitler engedélyezte, hogy Magyarország megszállhassa Kárpátalját (1939.03.14-18.).
MÁSODIK BÉCSI DÖNTÉS
1940. augusztus 30-án a Belvedere-kastély Arany-termében aztán aláírták a „második bécsi döntést”, amely visszajuttatta Magyarországnak Észak-Erdélyt, a Székelyföldet és a Partium Nagyváradtól északra elterülő részeit (Bihart, a Szilágyságot, Szatmárt és Máramarost). Ezt a dokumentumot Ribbentrop német, Ciano olasz, Manoilescu román és Csáky István magyar külügyminiszter látta el kézjegyével.
Az „országgyarapítás” utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék (Bácska, a Muravidék és a Baranyai háromszög) elfoglalása volt.
Partium: a mai Románia legnyugatibb részén található történelmi, földrajzi terület. „Magyarország részeinek ura” kifejezésből származik, és arra a néhány kelet-magyarországi vármegyére utal, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi fejedelem uralma alá kerültek. A Partium nem a történelmi Erdély része, attól különálló terület. A Partiumhoz a következő romániai megyék tartoznak északról dél felé:
• Máramaros megye
• Szilágy megye (Szilágyság)
• Szatmár megye
• Bihar megye („Biharország”)
• Arad megye

Visszacsatolt országrész Terület (km2) Népesség (fő) Magyar anyanyelvű

Felvidék és Kárpátalja déli része 11 927 (km2) 1 062 022 (fő) 84,1%
– 1938. november 2. első bécsi döntés,
német-olasz döntőbírósági ítélet

Kárpátalja északi része 12 061 (km2) 694 022 (fő) 10,1%
– 1939. március 14–18.,
katonai hadművelet, majd megszállás

Erdély északi része 43 104 (km2) 2 577 260 (fő) 52,1%
– 1940. augusztus 30. második bécsi döntés,
német-olasz-román-magyar, döntőbírósági ítélet

Délvidék nyugati része 11 475 (km2) 1 030 027 (fő) 38,9%
– 1941. április 11–15., katonai bevonulás

Összesen 78 653 (km2) 5 391 083 (fő) 50,3%

Magyarország 1941-ben 171 753 (km2) 14 683 323 (fő) 77,4%