Komplett elemzést nem tudok nyújtani, de leírom, ami nekem eszembe jutott, miközben olvastam.
Az elbeszélői hang tárgyilagos, azaz objektív. Csupán néhány vonással vázolja a történéseket. A narrátor egyes szám, harmadik személyben meséli el a történetet, csak a tényeket közli. Ez azt eredményezi, hogy a befogadónak nagyobb szabadsága van a történet értelmezésében.
Amikor a játékban Hosszúra kerül a sor, nézőpontváltás következik be, de ez nyelvileg nincs jelölve a szövegben. „Hosszú megmarkolta a nyílvesszőjét, és a macskának rontott. De ki legyen a macska? Valami komolyat kéne kitalálnia, nem olyan gyerekeset, mint a Dagadt. De mit? Valami olyat kéne mondani, amit ezek nem tudnak utánozni, olyat, hogy hanyatt essenek.” Látható, hogy a második mondattól az elbeszélő „átadja a szót”. Hosszú gondolatmenetét olvassuk. A nézőpontváltásnak több szerepe is van.
1. Feltárja a játék hátborzongató külsőségei ellenére is alapvetően gyermeki motivációikat, a felnőtté válás, a férfias keménység látszatának vágyát.
2. Oldja a nyitány előreutalása és a szituáció brutalitása által keltett feszültséget, így megalapozza a csattanó hatását.
A csattanó megdöbbentő, megrázó hatású, az egész szöveget átértelmezi. Lövésekről már korábban is olvashatunk utalást a szövegben, ez mindvégig várakozást, feszültséget kelt, és előreutal a végkifejletre. A novellát a néha megdördülő lövések és a Vásárcsarnoknál leadott géppisztolysorozat keretezi. A történelem visszavonhatatlanul betör a hétköznapokba, a valóság megmérgezi a játékot. A fiúk más megvilágításba kerülnek: kínozni vágyó suhancokból számukra érthetetlen erőszak áldozataivá válnak.

(Zsidókat lőnek le a gépfegyverekkel és hogy Vörös szülei is emiatt haltak meg.)
Forrás: https://www.nkp.hu/tankonyv/irodalom_12/lecke_05_vasott