Nem értem a két verset valaki tud benne segíteni hogy miről szól?
Kosztolányi Dezső: BUDAPEST

BUDAPEST

Itt egy arany tábláju gyógytár:
a polcokon sok vén doboz;
karszéke régi és kopott már,
de oly hívó és otthonos.
A nagy üvegajtón ki is hat
a furcsa, gyógyszertári friss szag. -
Ott újra más újság akad:
egy drágalátos kirakat.
Előtte búsan elborongok:
új bonbonok, sajt - frissike, -
aszalt gyümölcsök, friss csibe
s elhagynak újra mind a gondok:
mert minden mélabút leront
egy - jól pirított csirkecomb.

Imádott Pest, bármerre járok,
néped, piperkőc dandy-id,
sőt gyilkosod s aszfaltbetyárod,
de főleg egy, mi felvidít
és ez az egy tar, elfogódott,
gomboltkabátú ősz tudósod,
ki egy betű, hangjel miatt
a síkra száll és felriad,
nagy zajt kavarván a piarcon...
Ha egykor bosszantott nagyon,
de most babérjuk meghagyom,
hüvös galyáért nem tusakszom -
őket mindenki megszoká:
hát éljenek mind, mind soká!

1906
Szabó Lőrinc: Budapest

Budapest

Házak, paloták, villanyhomlokú,
tornyos kövek, Budapest házai, –
tíz éve járok már alattatok
és bennetek: meglaktam a proli
pincék nyirkát és a körutat és
a Dunapartot, törtem aranyat
betonbányáitokban, csobogó
uccáitokon úsztam nyiharász
autók delfinhátán s vitt berregő
repülőgép tornyaitok fölött.

Ismerlek és szeretlek titeket:
egyikőtökben szeretőm lakott,
a másikban öt évig munka és
fizetés várt rám elsején; ez a
templom is ismerős: kislányomat
ott keresztelte, álmosan, a pap:
ismerős minden kávéház, mozi,
és ma is barátom a Keleti
Pályaudvar, hol partot Budapest
földjén először értek lábaim.

Tíz éve élek már közöttetek,
s szeretlek, néma, nagy barátaim.
Üregeitekben hány ember élt
s hány pusztult el, – óh házak, paloták,
kiket, mint fájó torkát a beteg,
életekkel öblöget a halál,
élő húsokkal, gonddal, izzadó
pénzekkel és szerelmes éjszakák
orvosságával: óh, házak, a ti
barátságotok mégis szomorú:

Óh, Budapest, pincék és paloták
mulandóságunk szállodái, – úgy
füstöl ki belőletek az idő,
mint férget a ciángáz! Nézlek és
látom már néha-néha, mily vigan
töm majd belétek én utánam is
új húsokat az élet, amikor
már megrágtatok és roncs testemet
emberevő szátok új, ízesebb
falatokért hidegen kiköpi.

(Pesti Napló, 1927. július ...)